„Nem tudjuk, mire érünk haza” – petíciót fogalmaztak meg Nagymegyeren

A probléma oka egy mélyen fekvő törött vezeték (A szerző felvétele)
Nagymegyer |

221 lakás és több mint 50 családi ház szennyvízelvezetéséért felel az a vezeték a Zsellér utcában, mellyel az utóbbi években nem csak a lakótömbök, hanem a családi házak is küszködnek. A csövek ugyanis összeköttetésben vannak egymással, de kapacitásuk messze nem elegendő, állapotuk kritikus.

A tarthatatlan helyzet miatt Vörös Zsuzsanna, Zsellér utcai lakos, a nagymegyeri képviselő-testület tagja petíciót fogalmazott meg, melyet a Nyugat-Szlovákiai Vízműveknek továbbítanak majd. A felmerülő problémát a Zsellér és a Vadász utca találkozásánál, egy mélyen a járda alatt eltört cső okozza. Erről a hibáról már régóta tudnak, de még mindig nem sikerült kijavítaniuk, pedig ez végleg megszüntetné a közel 800 embert érintő áldatlan helyzetet. Túlterhelés esetén ugyanis visszafolyik a házakba a szennyvíz, a kellemetlen szag szinte állandó ezekben az épületekben és a legrosszabb, hogy nem tudni, mire érnek haza az ott lakók. A kritikus időszak szabad- és ünnepnapokon van, amikor a legtöbben otthon tartózkodnak és ilyenkor a segélyszolgálat is csak korlátozott kapacitással elérhető. 

„A Nyugat-Szlovákiai Vízművek 45 000 eurót tudott elkülöníteni összesen 15 nagymegyeri helyszínre, ahol probléma van, de tudjuk, hogy ez nem sokra elég, az emberek pedig tovább szenvednek. A tisztító autó hetente minimum egyszer, de van, hogy kétszer jár az érintett utcába. Párszor ott voltam a tisztításkor és láttam, hogy még mindig sokan beleöntik a zsiradékot a lefolyóba, ami lerakódik illetve megszilárdul az amúgy is szűk átmérőjű vezetékben és még inkább gátolja a víz áramlását. A helyi lakáskezelő vállalat is tisztában van a helyzet súlyosságával, külön véleményezték az ottani hibát, amit ugyancsak csatolunk a petícióhoz és továbbítunk az illetékeseknek”

 – mondta el a kezdeményező, Vörös Zsuzsanna.

A Zsellér utca Nagymegyer egyik legrégibb utcája (A szerző felvétele)

Hiába a több szóbeli és írásbeli lakossági bejelentés, az önkormányzat is felvette már a kapcsolatot a vízművekkel, de nagyobb változás nem történt, a hibát nem javították ki. Sajnos volt már olyan is, hogy a túlterhelés miatt a családi házaknál visszafolyt a szennyvíz, gejzírként törve elő a vécéből, elöntve a helyiségeket. Az egészségügyi kockázaton túl minden kár a tulajdonosokat terheli, mondván, nem az ő felelősségük. 

A petíció célja, hogy legalább 500 ember aláírása összegyűljön, hogy az illetékesekhez eljuttatva ezzel szorgalmazzák az azonnali megoldást. A Zsellér utca Nagymegyer egyik legrégebbi utcája, az áldatlan helyzetről pedig már évek óta tudnak, a helyiek, a városvezetés, a vízművek is, és az utóbbi testületi üléseken is rendszerint felmerült a kérdés. 

„A vízművek nagymegyeri illetékesei megtették a tőlük telhetőt, ami az erejükből telt. Ennek a hibának a kijavításához azonban sokkal nagyobb, komolyabb technológia kell, ugyanis a cső nagyon mélyen van eltörve. Mindenképp egy külsős céget kell felbérelni és két utat is le kell majd zárni ahhoz, hogy megkeressék a hibát és hozzáférjenek. Most a felgyülemlett szennyvizet folyamatosan átnyomják a szomszédos utcába, hogy ne torlódjon fel, de ezáltal olykor a környező házak ülepítői is megtelnek, illetve eldugul a szennyvíz elvezetőjük, melyet már saját költségükön kell kitisztíttatniuk. Ez is gond, de ez még a kisebbik probléma annál, mint hogy a szennyvíz visszafolyik a házakba, lakásokba”

 – tette hozzá.

A már egy hete elérhető petíciót megtalálhatják helyi üzletekben, boltokban. További információért keressék Vörös Zsuzsannát.  

Frissítés

Sebő László, a Nyugat-Szlovákiai Vízművek dunaszerdahelyi üzemegységének igazgatója kérdésünkre megerősítette, hogy tudnak a helyzet súlyosságáról és állandó kapcsolatban vannak Nagymegyer polgármesterével, Soóky Mariánnal. Hozzátette, hogy a probléma elhárításának főleg szakmai okai voltak, többek között a hosszan tartó magas vízszint akadályozta. Ez azonban az utóbbi hetekben a csapadékmentes időjárás miatt jelentősen csökkent. A helyzet dokumentációja a nyitrai központban, a vezérigazgató asztalán hever és szükségállapot kategóriában kezelik. 

„Csupán egy-két cég van az országban, akik ezt a javítást meg tudják oldani, de a magas talajvízszint miatt nem tudtak vele foglalkozni. Az utóbbi hónapban a szárazság miatt csökkent ez a vízszint. Két céggel is tárgyaltunk már, akik együttesen fognak a javításon dolgozni. Jelenleg azt várjuk, hogy az illetékesek a szabadságolások után újra visszaálljanak dolgozni”

 – összegezte az üzemegység igazgatója.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?