Az állami alkalmazottak egy része 500 eurós bónuszt kap

pénz euró

Ön is közéjük tartozik?

Az igazságügyi rendszerben foglalkoztatott állami alkalmazottak anyagi juttatásban fognak részesülni, amelynek célja, hogy továbbra is Szlovákiában maradjanak – írja a Startitup.

A pozsonyi bíróságokon dolgozók előreláthatólag 500 eurós bónuszt kapnak, azok pedig, akik a fővároson kívül tevékenykednek, 400 eurós anyagi támogatásra lesznek jogosultak.

„Az igazságszolgáltatás megfelelő működéséhez, valamint a bírósági adminisztrációhoz szükséges személyzeti pozíciók – főként az alacsonyabb bérezés miatt – már régóta üresek, különösen a nagyobb városokban, ahol a legtöbb bírósági ügy van. A helyzet súlyosan korlátozza a bíróságok teljesítőképességét” – olvasható az igazságügyi minisztérium közleményében.

Az állam a bónuszokon kívül az igazságügyben dolgozók alapfizetésének emelését is betervezte, erről a soron következő kormányüléseken nyitnak vitát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?