A brit parlament terrortámadás célpontja

Terrortámadás fenyegeti a brit parlament épületét - figyelmeztetett a brit belső elhárítás.

A felderítők információi szerint vegyi vagy biológiai támadást terveztek erős méreggel, amit az alsóházi ülésterem légterébe akartak juttatni.

Terrortámadás fenyegeti a brit parlament épületét - figyelmeztetett a brit belső elhárítás. A felderítők információi szerint vegyi vagy biológiai támadást terveztek erős méreggel, amit az alsóházi ülésterem légterébe akartak juttatni. A képviselők, állítólag a hír hatására megszavazták, hogy biztonsági üvegfallal vegyék körül a tanácstermet, melynek elkészítése 1,3 millió fontba, azaz kb. 490 millió forintba kerül. Egy ideiglenes üvegfalat máris beépítettek az ülésterem és a nyilvános galéria közé. A falat mindössze hét fős többséggel hagyták jóvá a képviselők, mivel sokan a demokrácia alapelvével, a választó és képviselője közötti közvetlen kapcsolattal ellentétesnek minősítették a terem elkerítését a látogatóktól. Londonban már tavaly év elején komoly terrorpánikot okozott, amikor egy lakásban a Scotland Yard teljesen kiépített laboratóriumra bukkant. Nagy-Britanniában hónapok óta a második legmagasabb fokú terrorkészültség van érvényben. A szakértők elkerülhetetlennek tartják a terrortámadást brit célpontok ellen és ennek a legvalószínűbb formája szerintük az öngyilkos merénylet.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?