3:4

A cím nem sporteredmény, hanem a családunktól Pozsonyban és Komáromban azonos idő alatt ellopott kerékpárok számát jelzi.

A cím nem sporteredmény, hanem a családunktól Pozsonyban és Komáromban azonos idő alatt ellopott kerékpárok számát jelzi. Ezzel valószínűleg meghaladjuk az országos átlagot, sőt talán még a Guinness-féle Rekordok könyvébe is bekerülhetnénk, bár – azt hiszem, teljesen érthető módon – ez egyáltalán nem tesz boldoggá bennünket. Valamennyi alkalommal szakszerűen lelakatolt kerékpárt kötöttek el a tolvajok, legtöbbször fényes nappal. Sőt, az ellopott biciklik számával arányosan növekedett az általunk használt láncok vastagsága, és persze ára is. Az utolsó már majdnem annyiba került, mint maga a bringa.

Két bicajunkat egyébként kétszer is ellopták. Pozsonyban egy szemben guruló kétkerekűben felismertük a sajátunkat, és nulla perc alatt leszállítottuk róla elképedt utasát; egy másik alkalommal pedig jelenlegi lakhelyemen, Komáromban a városi rendőrség talált rá elveszett drótszamarunkra. Az ember fia, illetve lánya azonban közben okosodik. Mert ugyan mi vigasztalhat egy hoppon maradt kerékpár-tulajdonost? Csakis az, hogy kárát megtéríti a biztosítója. Igen ám, de a mi biztosítónk (a nevét nem írom le, mert még reklámnak vennék) csak négyezer koronáig téríti a kárt. Nem, nem úgy, ahogyan logikus lenne, tehát hogy az ötezer koronás bicaj árából négyezret kifizet, hanem úgy, hogy ha a bicaj négyezernél csak egy koronával is drágább volt, a károsult semmit nem kap. Miután az ember ezt megtanulta, másodszor már tuti, hogy 3999 koronás bringát vesz, vagy – mit tagadjuk – ilyen számlát állíttat ki a kereskedővel.

A lopás után pedig kezdődik a már jól ismert procedúra. Irány a rendőrség, ahol mosolyogva nyugtatgatják a dühöngő károsultat, hogy aznap ő a tizedik ilyen bejelentő. Nem kell tehát ebből akkora ügyet csinálni, és pláne ne higgye senki, hogy direkt vele szórakoznak a tolvajok. Aztán csak úgy, négyszemközt elárulják: a bicaj megtalálásának esélye gyakorlatilag nulla (bár azért akadnak kivételek, lásd fentebb). „Különben is, mit tehetnénk? – kérdezi a jegyzőkönyvet felvevő rendőr. – Ilyen összegű lopás csak kihágásnak minősül. Ha tehát el is kapnánk az illetőt, rövid formális kihallgatás után el kell engednünk. Ő pedig hazafelé menet – hogy ne kelljen gyalogolnia – újabb biciklit lop magának.”

Tanulság? Járjon az ember gyalog, vagy fogadjon őrző-védő szolgálatot. Esetleg vegyen egy jó nagy farkaskutyát, és kösse oda a parkoló kerékpárjához. Jobb ötletem nincs. Ha Önöknek van, írják meg, mert karácsonyra ismét kerékpárt készülök vásárolni…

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?