2010-ben Budapest lesz Európa kulturális fővárosa

Az Európai Parlament elfogadta azt a határozatot, melyben kimondja, mely városok lesznek Európa kulturális fővárosai 2005 és 20018 között. Budapest 2010-ben Berlinnel együtt kerül majd sorra.

Az Európa kulturális fővárosa programot 1985-ben indították.

Az Európai Parlament elfogadta azt a határozatot, melyben kimondja, mely városok lesznek Európa kulturális fővárosai 2005 és 20018 között. Budapest 2010-ben Berlinnel együtt kerül majd sorra.

Az Európa kulturális fővárosa programot 1985-ben indították. Azóta az EU állampolgárok körében is egyre népszerűbb program, nagy érdeklődésre tart számot. A program helyszíneit, azaz Európa Kulturális Fővárosait, eddig minden évben kormányközi alapon választották ki, egyhangú szavazással. Egy 1999-es határozat értelmében azonban 2005-től a kiválasztás folyamata megváltozik: ezentúl az Európai Bizottság javaslatára a Tanács dönt majd a kiválasztásról, és döntéséhez egy független, héttagú, kulturális szakértőkből álló testület ajánlását is figyelembe veszi.

A mostani parlamenti döntés értelmében 2009-ben Bécs és Vilnius, 2010-ben Berlin és Budapest, 2011-ben pedig Helsinki és Tallin adnak majd otthont az Európa Kulturális Fővárosa címmel együtt járó ezernyi programnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?