<p>A Szövetségi Légügyi Hatóság (FAA) a légitársaságokkal egyetértve arra jutott, hogy a székköz nem biztonsági kérdés, így nem fog minimális széktávolságot megállapítani.</p><div> </div>
Tovább szűkülhet székköz, "az nem biztonsági kérdés"
A Szövetségi Légügyi Hatóság (FAA) a légitársaságokkal egyetértve arra jutott, hogy a székköz nem biztonsági kérdés, így nem fog minimális széktávolságot megállapítani.
Az Egyesült Államokban régóta vita van arról fogyasztóvédők és a légitársaságok között, hogy az egyre kisebb széktávolság valójában biztonsági probléma. Emiatt bírósághoz fordultak, az igazságszolgáltatás viszont tovább passzolta az ügyet a Szövetségi Légügyi Hatósághoz fordultak, a joggyakorló szervezet pedig kimondta: nem biztonsági kérdésről van szó - írja az Airportal.hu szakmai magazin.
A vizsgálatban a saját szakértői is részt vettek, köztük volt egy kabinberendezésre szakosodott specialista is, akivel számos tesztet végzetek el, amelyek az utasok kimenekítéskori áramlására vonatkoztak. Ezen vizsgálatok után arra jutottak, hogy önmagában a székköz nem gyorsíja és nem is lassítja az utasok vészkijárathoz jutási idejét, azt maximum a folyosó mérete tudja érdemben csökkenteni, vagy növelni.
Az ATW Online szerint az Airbustól, a Boeingtől és az Embraertől kapott, a kimenekítési gyakorlatokon készült videófelvételek szerint 28-as székköz és 16 hüvelykes székszélesség mellett bár alakulnak ki sorok a vészkijáratok előtt, ez nem az székek számlájára írható.
Az állásfoglalásban a megállapítások mellett az is szerepel, hogy a megállapítások alapján nincs szükség jogalkotói folyamatokra, tehát nem kell szabályt hozni arra, hogy mekkora széktávolságot kell biztosítani.
Az FAA mellett az 1980-as évek óta minden, az Egyesült Államokban kereskedelmi járatot teljesítő gépet minősít, ezek során kiürítési teszteket is végre kell hajtani, ezeket 28 és 29 hüvelykes székközzel végzik el. Előírások szerint az üléseknek nem szabad deformálódniuk egy baleset során, mert akkor fennáll az esélye, hogy elzárnak egy menekülési útvonalat.
Az FAA kizártnak tartja, hogy a legkisebb székköz 27 hüvelyk alá csökkenjen, mert ennél kisebb távolságnál a székek már nem felelnének meg minden előírásnak, így nem is tanúsítaná őket hatóság.
Richard Blumenthal és Edward Markey demokrata szenátorok is megszólaltak az ügyben, akik nem értették, hogy az FAA miért foglal állást a közlekedési minisztérium vizsgálatának lezárulta előtt.
Az ügy a “Légiutasok Jogai” nevű fogyasztóvédelmi szervezet panasza alapján indult el, ők azt állították, hogy az átlagos székköz 35-ről 31 hüvelykre csökkent a turista oszályon, sőt, vannak légicégek, ahol mindössze 28 hüvelyk a széktávolság, a székek szélessége pedig a 2000-es évek eleji 18,5 hüvelykről 17 hüvelyre csökkent.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.