Smer: irány a mély

Nem, sem Boris Zala, sem Monika Flašíková-Beňová nem jós, csupán ismeri a közelmúlt szlovákiai pártpolitikáját és „nekünk már mindegy” alapon szabadjára engedi a száját.

Nem, sem Boris Zala, sem Monika Flašíková-Beňová nem jós, csupán ismeri a közelmúlt szlovákiai pártpolitikáját és „nekünk már mindegy” alapon szabadjára engedi a száját. A két száj az utóbbi hetekben azt találta kiejteni: ha a Smer nem változtat gyökeresen, a HZDS és az SDKÚ sorsára jut.

Vagyis irány a mély. Főként a HZDS és a Smer népszerűségi íve és története között fedezhető fel erős hasonlóság. Erős és karizmatikus vezető, flexibilis és időben változó program és ideológia, a balos és a nacionalista szólamokra fogékony tábor. A kormányzásaik során pedig maximális elvtelenség: talicskázzuk haza, ami belefér! Tudjuk, hol kezdte a HZDS, ereje teljében milyen csúcsokat döntögetett, s hol végezte: Nora Mojsejová pártjának hóna alatt, végül a belügy archívumában. Hivatalosan ugyanis már nincs.

A Smer előtt most valóban két út áll, ám egyelőre nem látni, miért a hosszú távon racionálisabb, ám göröngyösebb ösvényt választanák. Merthogy a másik út a totális ellehetetlenülés irányába vezet. Persze mindez nem egy-két év alatt következik be, ám a 30-40%-os csúcsokra már keresztet vethetnek. Robert Fico sem lesz már népszerűbb, megkopik, erodálódik, a harmadik kormányidőszak bedarálja politikai sármját. Azt pedig nem nagyon látni még, hogy ki válthatná. A koronahercegek hasonló tempóban buktak orra mögötte, mint anno Mečiar pártjában. Pavol Paška politikai hulla, Robert Kaliňák az utóbbi hetekben mindent megtett azért, hogy kövesse őt a hullaházba, Marek Maďarič karizma nélküli megkopott arc. Peter Pellegrininek még idő kell, hogy építse magát – egy láthatatlan miniszterelnök-helyettesi poszton ez mennyire lehetséges? –, pénzügyminiszterből mifelénk ritkán lesz főgóré (Peter Kažimír), a sokak által új líderként várt Richard Raši pedig már most annyi lokális botrányt visz a batyujában kassai főpolgármestersége révén, amennyit Fico kormányfőként gyűjtött össze. Ráadásul ő világ életében valakinek a politikai strómanja volt, nem pedig líder. Sokat írtunk a nevekről, ám a Smernél több kellene, mintsem egy jól sikerült vezetőváltás. A párt lassan, de biztosan belefárad a kormányzásba, irgalmatlanul sok „ügy” tapad a kezéhez, ideológiailag pedig kiüresedett. Eddig egy szerencséje volt: hogy nincs alternatívája. Az SDKÚ elől elszívta a levegőt a sok konkurens jobboldali párt, a HZDS-t pedig a Smer zabálta ki. Egyelőre még nem látni, meddig ér az SNS potenciálja, ám Ficóék joggal aggódhatnak. A hullarabló már becsengetett.

Zala szerint a Smer az utóbbi időben egyre kevésbé viselkedik szocdem pártként. Tegyük hozzá: sosem volt az, az egykori pártalapító emlékeit csak a feledés jótékony homálya szépítette meg. Ám tegyük hozzá gyorsan azt is: a hazai viszonyokat, hangulatot és témákat ismerve nem is válthatna a néhányak által óhajtott nyugati szocdem irányba. Képzeljük el Ficót szivárványos pólóban a hétvégi melegmenet egyik allegorikus kocsiján, és nyomban rájöhetünk, miért lenne értelmezhetetlen alternatíva választói számára egy ilyen váltás.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?