Nürnberg-Budapest járatot indít a Ryanair

<p>Nürnberg repülőterén nyit új bázist a Ryanair, ahonnan naponta repülnek majd Budapestre is novembertől. 2016. november 1-én nyitja meg újabb bázisát a Ryanair a németországi Nürnberg repülőterén.</p>

Az új bázisrepülőtéren a légitársaság egy repülőgépet állomásoztat majd, és hét új útvonal nyílik onnan többek között Budapestre is -- írja az Airportal. A Ryanair Boeing 737-800-as repülőgépei a tervek szerint naponta közlekednek majd Nürnberg és Budapest között.

A járat a menetrend szerint 11:05-kor indul Nürnbergből, amely 12:35-kor landol a Budapesten, a magyar fővárosból pedig délután egykor indul a gép, és 14:25-kor érkezik a bajor városba. A jegyek egy útra 6199 forintért, azaz kb. 20 euróért vannak, mindkét irányba.

Budapest mellett szintén napi egy járat indul Nürnberből Manchesterbe, Rómába és Bergamoba, valamint hetente két alkalommal Máltára. A légitársaság sűríti a repülőtérről Londonba közlekedő járatainak számát is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?