Kisebb lesz a kézipoggyász

<p>21 százalékkal kisebb kézipoggyásszal utazhatunk a jövőben &ndash; áll a Nemzetközi Légiközlekedési Szövetség (IATA) ajánlásában. Bár ez nem kötelező, sok nagy légitársaság már jelezte, hogy csatlakozik.</p>

A javaslat szerint 21 százalékkal kisebb lehet a gépekre díjmentesen felvihető kézipoggyász mérete. A jövőben 21,5 x 13,5 x 7,5 hüvelykes lehet a poggyász maximális mérete, ez centiméterre kerekítve az 54 x 34 x 19 cm.

 

A Nemzetközi Légiközlekedési Szövetség szerint ezzel a javaslattal elkerülhetők lesznek a tumultusok, illetve az a helyzet, hogy a sor végén, a gépre szálló utasok kézipoggyásza már nem fér az ülések feletti csomagtartóba. Ilyenkor az is előfordul, hogy az utasoknak fel kell adniuk a kézipoggyászt, ami külön díjba kerül. Ezzel a mérettel már kényelmesen elfér az utasok kézipoggyásza – legalábbis a IATA szerint.

 

Néhány légitársaság már jelezte, hogy csatlakozik a javaslathoz, és csökkenti a kézipoggyászok méretét. A csatlakozó légitársaságok az alábbiak: Air China, Avianca, Azul, Cathay Pacific, China Southern, Emirates, Lufthansa és a Qatar Airways.

 

Az új helyzet kellemetlenséggel is jár, hiszen sok utasnak olyan kis bőröndje van, amely a régi méretek alapján még belefért a felvihető kategóriába, a jövőben azonban cserélni kell a kézipoggyászt – ez pedig újabb költséggel jár.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?