<p>A két legnagyobb fapados légitársaság, az ír Ryanair és a brit EasyJet is jelentősen növelte nyári utasainak számát. Ezzel szemben a hagyományos társaságok forgalma valamelyest csökkent.</p>
Bejött a nyár a fapadosoknak
MTI-HÍR
A legnagyobb, olcsó jegyeket kínáló társaság, a Ryanair 7,68 millió utast szállított augusztusban, 12 százalékkal többet, mint egy évvel korábban – elsősorban az újonnan megnyitott útvonalak forgalmának köszönhetően. A vállalat kommunikációs igazgatója úgy véli, ezzel a Ryanair utaztatta egy hónap alatt minden idők legtöbb utasát Európában. Az EasyJetnek augusztusban összesen 5,2 millió utasa volt, ami 8,4 százalékos növekedés az előző évhez képest. Mindkét légitársaság 85 százaléknál magasabb foglaltsági arányt közölt hétfőn tartott sajtótájékoztatóján.
Nem volt annyira sikeres nyaruk a hagyományos légitársaságoknak, köztük a British Airwaysnek (BA) sem. Éves összehasonlításban 0,1 százalékkal csökkent a brit nemzeti légiközlekedési vállalat utasforgalma. Összesen 3,15 millió jegyet sikerült eladniuk augusztusban, fele annyit, mint az olcsóbb, ír szállítónak.
A BA az Iberia spanyol légitársasággal való év végi összeolvadástól remélhet némi versenyképesség-javulást. Egyes brit sajtóértesülések szerint az Iberia és a BA vezetősége már össze is állított egy listát arról a 12 vállalatról, amelyet az összefonódás után érdemesnek találhatnak a felvásárlásra.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.