„Ahol ily bátor sereg élén az oroszlánszívű Guyon áll, azt csakis győzelem kísérheti” – Guyon Richárd, az „ánglius oroszlán”

1849 nyarán előbb rövid ideig vezérkari főnök, majd a magyar honvédség főparancsnoka is volt. A gyakran túlzóan vakmerő viszont kevéssé taktikus Guyon neve ugyanakkor nem ezektől a titulusaitól lett határokon túl is ismert, hanem a Branyiszkói-hágónál elért katonai sikere miatt. Ennek a parádés katonai győzelemnek volt köszönhető, hogy a bekerítéstől veszélyeztetett feldunai hadsereg kitörhetett a gyűrűből és Görgei seregei eljuthattak Kassára és ott egyesülhettek Klapka felsőtiszai hadtestével. A branyiszkói győzelem alapozta meg a sikeres tavaszi hadjáratot.

Gróf Guyon-Debaufre Richárd 1813. március 31-én született a dél angliai Bath-ban francia hugenotta eredetű elszegényedett főnemesi családban. Előbb rövid ideig a portugál hadseregben szolgált, majd a Habsburg Birodalom trieszti kikötőjében megismerkedett osztrák császári tisztekkel és huszonegy éves korában kadétként került az osztrák császári hadseregbe, ahol 1834-től hadnagyként szolgált. 1838-ban elvette feleségül Splény Ignác lovassági tábornoknak, a nemesi testőrség parancsnokának a lányát, és házassága révén, apósa segédtisztjeként került Magyarországra. Apósa halálát követően, 1840. szeptemberében kilépett a hadseregből, magát nyugdíjazta és feleségével Bars vármegyében telepedett le, földet bérlő gazdálkodóként.

Gyorsan haladt a katonai ranglétrán

A forradalom és szabadságharc kitörését követően 1848 nyarán csatlakozott a magyar honvédséghez és előbb a 2. Pest vármegyei önkéntes nemzetőrzászlóalj parancsnokaként működött, majd a pákozdi győzelemben és a schwechati vereségben tanúsított vitéz magatartása miatt Kossuth Lajos 1848. október 31-én ezredessé léptette elő. A katonai ranglétrán gyorsan haladt: előbb a feldunai hadtest nádasi, majd tartalék dandárjának lett a parancsnoka, Buda feladását követően pedig a hadsereg egyik hadosztályparancsnokává léptették elő.

Önálló megbízatását, gyakran vakmerőnek és meggondolatlannak vélt cselekedeteit Görgei igencsak nehezményezte, Guyon pedig azért neheztelt Görgeire, mert úgy vélte, hogy tartalék dandárjával Görgei szándékosan hagyta magára az Simunich osztrák altábornagy hadosztályával vívott nagyszombati ütközetben. Ekkortól datálható viszálykodásuk és nézeteltérésük a kapcsolatukon túl rosszul hatott a honvédség döntéshozatali folyamatára is. Győr kiürítését követően a haditanács 1849. január 5-én a főváros, Pest-Buda feladásáról döntött. Ezt követően a feldunai hadtest északra indult, hogy mielőbb elérje a bányavárosokat és felszabadítsa a Simunich altábornagy által ostromlott Lipótvárt. Görgei hadmozdulata ugyanakkor zavaróan hatott a komáromi vár ostromára is, ezért Windisch-Grätz herceg csak üldöző csapatokat küldött utánuk, ő maga pedig a főerőkkel Budán maradt, amit az is indokolt, hogy szükség esetén intézkedni tudjon, ha Görgei Bécs ellen vonulna. Az előrenyomuló Görgei és az alárendeltségébe tartozó Guyon is a bekerítést kockáztatta (előttük és a hátuk mögött is osztrák erők voltak), de több kisebb vesztes ütközetet vállalva sikerült időt nyernie Görgei számára. 

A haditerv szerint a magyar erőket a Felső- és Közép-Tiszánál tervezték összpontosítani, amihez Görgeinek is időben oda kellett érni. Guyon, Görgeit fedezve, Szélaknán és Selmecbányán is vereséget szenvedett, majd a besztercebányai kettéválást követően Iglóra vonult be, hogy ott két napig állomásozzon. Itt a kimerítő menetelésben, a magaslatokon való átkelésben és a rendkívüli hidegben alaposan elfáradt és óvatlan seregét az éjjel a lőcsei helyőrség lepte meg és csak nagy nehezen, komoly veszteségeket szenvedve sikerült őket visszaverni. A lőcsei haditanácson született döntés a hadjárat jövőjét illetően. A felvidéki bányavárosokat elhagyva Görgei választhatott, hogyan kísérli meg csapatait Kassára vezetni: vagy a Branyiszkói-hágón keresztül, vagy a Garam völgyén fölfelé előretörve. Görgei előbbi feladatra Guyont jelölte ki. Görgei döntését az is motiválta, hogy a megbízható, kipróbált alakulatok helyett előszeretettel vetett be a frontvonalban rosszabb harci morállal bíró, több vesztes ütközetet maguk mögött tudó zászlóaljakat, siker esetén ugyanis azok helyrebillent önbecsülése miatt már jóval nagyobb harci értékkel és lelkesedéssel bírnak. Erről a filozófiájáról a visszaemlékezésében így írt: 

„attól kellett tartanom, hogy a branyiszkói győzelem, ha hadtestem színe-java vívja ki, annak a rögeszmének fog új tápot adni, hogy ezt az eredményt csakis ezekkel a zászlóaljakkal lehetett elérni. Ez pedig a kevésbé megbízható csapatokban az önbizalomhiányt már csak azért is növelte volna, mert a vereségek emléke még frissen élt bennük. A megbízhatók száma egyre fogyott, a megbízhatatlanok erkölcsi ereje pedig mit sem gyarapodott volna; az ellenkező esetben viszont, ha tehát az utóbbiak vívnak ki akár csak egy jelentéktelen győzelmet is, az egész hadtest önbizalma fokozódik, és a nyereséggel szemben a valamivel nagyobb emberveszteség elhanyagolhatónak látszik. Ezért rendeltem ki egyedül a Guyon-hadosztályt az ellenség branyiszkói állása elleni támadásra.”

Guyon győzelmét követően jó esély volt arra, hogy a Branyiszkói-hágót feladó Franz Schlick altábornagy hadtestét sikerül bekeríteni, de erre Dembinszki altábornagy tétovázása, helyismereti és helyzetfelismerési hibái miatt nem került sor. Ennek ellenére Guyon támogatta Dembinszkit a március 3-i tiszafüredi haditanácson, amikor a vele elégedetlen tisztek (mindenekelőtt Klapka és Görgei) az elmozdítását követelték. A „zendülés” nem volt hatástalan, Dembinszkit leváltották, Görgei pedig az átszervezés során március 7-én Guyon hadosztályát is feloszlatta és katonáival mások seregtesteit töltötte fel.

Guyon ugyanakkor Kossuth bizalmát továbbra is élvezte, aki őt, egy héttel később, a komáromi vár parancsnokává és vezérőrnaggyá nevezte ki. Mint ilyen vett részt az április 19-i, magyar győzelemmel végződő nagysallói ütközetben és másnap Komáromba is bejutott. Sajnálatosan hamar konfliktusba került Lenkey János vezérőrnaggyal, a komáromi várőrség és Komárom korábbi parancsnokával, valamint a polgári vezetéssel, ezért Görgei május 28-án felmentette pozíciójából. Júniusban a tartalék hadtest hadosztályparancsnokaként működött és a bácskai hadtest kinevezett parancsnoka volt. A kishegyesi ütközetben, 1849. július 14-én, sikerült megverni a túlerőben lévő Jellasics bánt. Kossuth Lajos levélben fejezte ki elismerését: 

„fogadja a haza és magam szíves köszöntését a július 14-én nyert győzelemért. Reménnyel tekintek további hadvezérletének elébe, mert ahol ily bátor sereg élén az oroszlánszívű Guyon áll, azt csakis győzelem kísérheti” 

– fogalmazott a kormányzó. 

A jövő azonban máshogy alakult, a Guyon vezényletével lezajlott ütközet lett a magyar szabadságharc utolsó győztes csatája. Guyon csatlakozott Szegeden a magyar főerőkhöz és részt vett az augusztus 9-i temesvári csatában, Bem József sebesülését követően pedig rövid időre vezérkari főnök, majd főparancsnok is lett.

Emigrációban

A szabadságharc bukását követően 1849. augusztus közepén Törökországba menekült, birtokait lefoglalták, felesége három gyermekével pedig Pozsonyban maradt fogságban. Felmerült benne az is, hogy ha „addig nincs remény bármit is csinálni a mi szegény Magyarországunkon”, családegyesítését követően a tengerentúlra emigrálna. Támogatója, a már ekkor szintén emigrációban lévő Kossuth, Vidinben altábornaggyá léptette elő. Török földön sem szűnt meg katona lenni. Mohamedán hitre tért (amerikai újságok beszámolói szerint viszont angol keresztényként élhetett) és Kurshid pasa néven tábornok lett a török hadseregben. Az 1853-ban kitört krími háború több csatájában is részt vett és az anatóliai hadsereg vezérkari főnökeként ő volt az 1854. augusztus 6-iki kuruderei ütközet tervének kidolgozója. A vereséget utóbb az ő nyakába varrták (holott számos dologról nem tehetett), ezért az ütközet után Isztambulba rendelték vissza, ahol 1856. október 11-én hunyt el, gyors lefolyású betegségben – feltehetőleg ételmérgezésben, de felmerült a kolera gyanúja is. Sírhelye az isztambuli Haydarpasa angol katonai temetőben van. Végső nyughelyén a magyar állam 1956-ban magyar nyelvű táblát is állított, amelynek felirata így szól: „Itt nyugszik Guyon Richárd gróf, Török főtábornok, Frankhon ivadéka, Angolhon szülöttje, Magyarhon vitéze, Meghalt octóber 11-én 1856, Élete 44. évében.”

Emlékezete

A lengyel származású Bem József honvéd altábornagy (török nevén Murád pasa) és Kmety György tábornok (aki Iszmail pasa néven működött dandártábornokként a Porta szolgálatában) mellett Guyon Richárd is egyike a legismertebb – a szabadságharc leverését követően tehetségét és szakértelmét – az Oszmán Birodalomnak felajánló katonai vezetőinknek. Az észak-bácskai Kishegyes, Szeghegy és Feketehegy határában lezajlott kishegyesi ütközet pontos helyszínén 1887-ben emlékművet emeltek az áldozatok emlékére, amit a trianoni békeszerződés után leromboltak.

A megmaradt táblák és felvételek alapján az eredeti helyétől mintegy három kilométerre a Nyugati temetőben, 2000-ben az emlékművet újra felállították és Guyon Richárd emlékére a Szent Anna katolikus templom melletti szoborparkban 2010-ben mellszobrot avattak, és a településen egy utcát is elneveztek róla. 1998-ban isztambuli síremlékét a magyar állam felújíttatta, a Magyar–Török Baráti Társaság és a Magyar Tudományos Akadémia 2001-ben a sírnál Zsolnay-pirogránit Kossuth-címert helyzett el. 2015-ben pedig az Isztambuli Hadtörténeti Múzeumban leplezték le Györfi Sándor szobrászművész alkotását, Guyon Richárd mellszobrát, amit azóta is minden évben megkoszorúznak.