MTI-HÍREurópa egyik legnagyobb tengeri akváriumát nyitják meg Rómában júniusban.
Akváriummal erősítik a római turizmust
MTI-HÍR
Európa egyik legnagyobb tengeri akváriumát nyitják meg Rómában júniusban. Száz halfaj ötezer példánya úszik majd a SeaLife Expo üvegfalai mögött.
Nyolcvanmillió eurós beruházással valósul meg az egymillió liter vízzel teli harminc óriásmedence, a világ összes tengeréből érkező halakkal – mutatta be a római sajtó Olaszország legnagyobb akváriumát, amely a római EUR külvárosának mesterséges tava alatt kapott helyet. Az EUR városnegyedét Mussolini emelte az 1941–42-ben elmaradt világkiállításra. A SeaLife a 2020-as olimpiai játékok vendégül látására pályázó olasz városba kíván vonzani még több turistát. Az akvárium különlegességei a látogatókat fogadó robothalak lesznek, valamint a búvárrégészetnek dedikált szekció. A főváros új látványosságát üdvözlő római sajtó egyedül az akvárium idegenül csengő nevét kifogásolta, azt javasolta, hogy a Földközi-tenger szívében levő akváriumot latinul Mare Nostrumnak kereszteljék el. Olaszország legrégebbi akváriumát 1874 januárjában Nápolyban nyitották meg, a legnagyobb eddig a genovai volt, amely 1997 óta évente 3 millió látogatót vonz.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.