Már csak pár nap van karácsonyig, így aki még nem szerezte be az ajándékot, annak most van egy tippünk: lepje meg szeretteit utazási ajándékkal. Az egyik legjobb, ami a fa alá kerülhet, s ha még kicsit fokozni is szeretnénk, akkor akár közös utazást is szervezhetünk. Így nemcsak az ajándékosztáskor láthatjuk az örömöt, de egy közös utazási élménnyel is gazdagabbak leszünk. És mint tudjuk, éppen ez az, amit soha senki nem vehet már el tőlünk.
Karácsonyra ajándékozzunk utazást szeretteinknek - tippek
Hova, mikor?
Ha eldöntöttük, hogy ilyen ajándékot vásárolunk, akkor a következő lépés, hogy eldöntjük, hova szóljon az utazás, és mikor. Ha ezt nem szeretnénk mi eldönteni, akkor
utalványt is választhatunk, így nagyobb rugalmasságot adunk a megajándékozottnak. Bár ha javasolhatjuk, sokkal jobb, amikor legalább a helyszín konkrét, és csupán a dátumot kell kiválasztani.
Ez utóbbira ideális egy szállodai utalvány – a repülős utazásoknál erre csak nagyon kivételes esetekben van lehetőség (pl. egy foglalóoldalon venni egy ajándékutalványt). Ami fontos, hogy ha megvan a célállomás, mindenképpen kerüljük az ünnepi és a kiemelt időszakot, hiszen ilyenkor nemcsak nagyobb a tömeg, de az árak is sokkal magasabbak, mint a normál napokon, hétvégéken.
Wellness
A téli hónapokban az egyik legjobb ajándék egy wellness-üdülés, hiszen ilyenkor a legjobb a testi és lelki felfrissülés, hogy újult erővel várjuk a tavasz érkezését. A legtöbb wellnesshotelnél vannak ilyen ajándékutalványok, amelyek vagy konkrét napokra, csomagra szólnak, vagy általánosak, amelyeket az év nagy részében be lehet váltani. Ha ilyet vásárolunk, akkor azt
érdemes közvetlenül a szálloda oldalán foglalni, mivel ha bármi gond merül fel, így a legegyszerűbb az ügyintézés, hiszen nem kell különböző közvetítőkön keresztül kommunikálni, ha valamit szeretnénk módosítani, vagy extra kérésünk van.
Az utalványok általában névre szólnak, de előfordulnak összeg alapúak is.
Szállodák
Ha hotelbe szeretnénk utalványt, akkor ugyanaz a helyzet, mint a wellnessnél, hogy érdemes közvetlenül foglalni, esetleg egy foglalóoldalon – de ha ez utóbbi mellett döntünk, a legjobb, ha olyan opciót választunk, ami módosítható, lemondható, ez ugyan kicsit drágább, de a rugalmasság sokszor aranyat ér.
Repülőjegyek
A repülőjegyek esetében már sokkal komplikáltabb a helyzet, mivel a legkedvezőbb árak általában nem módosíthatók, és nem is lehet visszaigényelni a kifizetett árat. Erre csak a drágább verziók adnak néha lehetőséget, de nyilván mindenki a legolcsóbb megoldást keresi.
Így repülőjegyet csak akkor foglaljunk, ha biztosak vagyunk abban, hogy a megajándékozott mindenképpen tud utazni, nem szól közbe a főnök, kap szabadságot, így semmi nem gátolja meg az utazást. Legfeljebb csak akkor, ha valamilyen betegség, baleset miatt hiúsul meg az utazás – erre azonban lehet a foglaláskor biztosítást kötni.
Ha jegyet foglalunk, és úgy gondoljuk, hogy a megajándékozott vinne magával csomagot, vásárolna magának extra szolgáltatást (például szeret az ablak mellett ülni), akkor azt is érdemes a foglaláskor megvenni, mivel akkor a legolcsóbb – főleg a fapados légitársaságok esetében. Ha olyan jegyet veszünk, ami módosítható, fontos tudni, hogy a legtöbb esetben az, hogy ingyenes a módosítás, csupán azt jelenti, hogy a tranzakció díját elengedi a légitársaság, de ha az új napon induló járat drágább, mint az eredeti, akkor a különbséget mindenképpen ki kell fizetnünk.
Baj esetén…
Ha bármilyen utazást foglalunk, nagyon fontos, hogy tudjuk, hogyan szerepel az utas – ez esetben a megajándékozott – neve az útlevélben (európai utazásoknál a személyiben). A szállodáknál ez nem annyira lényeges, de egy repülőjegyes utazásnál már sokkal fontosabb.
Mert lehet, hogy úgy tudjuk, Nagy Vilmos az illető neve, de az útlevélben Nagy Viliamként szerepel. Ezt néhány légitársaság elfogadja névkorrekcióra.
A legtöbb légitársaságnál legfeljebb három betű eltérés lehet, ha az nem módosítja az utas személyazonosságát – például Kovács András nevét nem lehet Kovács Andreára módosítani, még ha ez belefér a hárombetűs limitbe is, hiszen két különböző személyről van szó. Vannak azonban olyan úti célok – jellemzően azok az országok, ahova vízumköteles vagy elektronikus engedélyköteles a beutazás –, ahol zéró tolerancia van, azaz betűre pontosan egyeznie kell a névnek.
Ha hibát vétünk, és lehetőség van rá, azonnal forduljunk a légitársasághoz, ha szerencsénk van, ingyen módosítják a nevet. De ha nagyobb az eltérés, akkor két megoldás lehetséges: vagy lemondani az utazásról, vagy új jegyet vásárolunk, az esetek többségében drágábban.
Hol foglaljunk?
Amint már fentebb írtuk, érdemes közvetlenül foglalni, a légitársaságnál vagy a szállodánál, ennek megannyi előnye van. Igaz, előfordul, hogy a jegy, szállás olcsóbb egy közvetítőn keresztül, ilyenkor azonban fontos, hogy mindig úgy hasonlítsuk össze az árat, hogy pontosan ugyanazt a csomagot foglaljuk: lehet, az alapjegy olcsóbb, de a végösszeg akár az eredeti ár többszöröse is lehet egy foglalóoldalnál. Az is előfordul természetesen, hogy ugyanazt tényleg kedvezőbb áron kínálják.
Akciós repülőjegyek
Megnéztük, mennyibe kerülnek most az akciós repülőjegyek a téli, tavaszi időszakra, és számos olyat találtunk, ami mindenképpen gondolkozásra késztet, érdemes élni vele.
Ha az európai célállomásokat nézzük, nagyon sok helyre el tudunk repülni már 50 euró alatti retúrjeggyel, köztük van London, Athén, Thesszaloniki, Barcelona, Brüsszel, Malaga és Alicante is.
Ha az 50–100 eurós sávot nézzük, akkor kiemelkedik Róma, Agadir, Ibiza, Valencia, Madrid, Helsinki, Párizs, Lisszabon és Tenerife is. Ennél kicsit drágább, de még mindig elfogadható áron van Isztambul, Reykjavík, Amszterdam és Dubaj.
Az igazán izgalmas árakat a távolabbi úti céloknál találjuk, az első ilyen Sanghaj, ahová továbbra is csak 369 euró egy retúrjegy (csomaggal, fedélzeti ellátással), ugyanennyiért repülhetünk Pekingbe is. New York a következő, 399 euróba kerül a jegy (ebben viszont nincs csomag, csak fedélzeti ellátás – Amerika felé a légitársaságok csomag nélkül kínálják a legolcsóbb jegyeket). Miami 489 euróért van a legolcsóbban, ez is jó árnak számít, Tokió szintén, az 539 euró (csomaggal), Bangkok és Szingapúr pedig 579 euró (csomagos ár).
Ami még számomra is meglepő, hogy a legolcsóbb jegy Ausztráliába, ahová szinte mindig legalább ezer euró egy retúrjegy, most csak 629 euró, Sydney pedig 699 euróért foglalható – mindkét esetben az ár tartalmazza a feladott csomagot és a fedélzeti ellátást is.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.