Szemünk fénye

Mivel az ügyben még folyik a vizsgálat, nem szeretném kommentálni az esetet. Elgondolkoztató ugyanakkor, hogy a sajtó milyen keveset foglalkozott magával a műtéti eljárással és azzal a kérdéssel, hogy mikor szükséges mesterséges szemlencsével pótolni a feladatát ellátni képtelen eredeti szemlencsét.

A látás, mint általában minden érzékelés, összetett folyamatok végeredménye. Mindenekelőtt egy olyan optikai rendszer kell hozzá, amely összegyűjti a külvilágból érkező, a látható fény tartományába tartozó elektromágneses hullámokat, amelyek valójában a képi információk hordozói. Ez az optikai rendszer a szem, amelyből aztán az idegpályákon ingerületek formájában az agy megfelelő központjába kerülnek ezek az összegyűjtött információk, és itt alakul ki a látott kép. Ha ebben a bonyolult rendszerben bárhol valamilyen hiba keletkezik, az megzavarhatja vagy akár lehetetlenné is teheti a képi információk feldolgozását, vagyis a látást. Előfordulnak olyan esetek, amikor a látásképtelenséget nem a szem valamilyen betegsége vagy sérülése okozza, hanem a látóidegekben vagy a látókéregben kialakult rendellenesség. A vakság vagy a különböző látáshibák azonban többnyire az optikai rendszer nem kielégítő működésével függenek össze.

Az emberi szem különböző feladatokat ellátó szerkezeti elemekből áll, amelyek közül most összpontosítsuk figyelmünket a szemlencsére. A kétszer domború (bikonvex) felszínű, teljesen átlátszó, rugalmas lencse a szivárványhártya és az üvegtest között helyezkedik el. A szem optikai tengelye éppen a lencse közepén halad át, ahol vastagsága kb. 4–4,4 milliméter. A szemlencse törésmutatója nagyobb, mint a szaruhártyáé és az üvegtesté: kb. 1,42–1,44. Ha közelre nézünk, a lencse kidomborodik, ha pedig távolra, akkor ellaposodik – ezzel az egyszerűnek tűnő mechanizmussal állítja mindig élesre a képet. A szemlencse rugalmassága életünk során fokozatosan csökken. Gyermekkorunkban akár 7 centiméternyire lévő tárgyat is élesen látunk, idővel azonban egyre nő a beélesíthetőség távolsága, s idősebb korban (általában negyvenöt éven túl) az emberek nagyobb hányada kénytelen szemüveget használni az olvasáshoz. Az életkor előrehaladtával azonban nemcsak a szemlencse rugalmassága csökken, hanem kisebb-nagyobb opálos pontok, területek alakulnak ki benne, s ez általában zavarja a látást, hiszen a szürkébb részeken másként törik meg a szembe érkező fény és a betegség előrehaladtával lehetetlenné válik a kép élesre állítása. A szemlencsének ezt az elszürkülését szürkehályognak vagy kataraktának nevezik. Egy amerikai statisztika szerint a 65–74 év közötti életkorú népesség mintegy 60 százalékát sújtja kisebb-nagyobb mértékben ez a betegség. Kialakulásának okait részleteiben még ma sem ismerjük. Többnyire a szemlencse vízháztartásának zavarai vezetnek oda, hogy a szemlencse citoplazmájában oldott állapotban található fehérjék – legfontosabb képviselőjük az alfa-krisztallin – összecsomósodnak és kicsapódnak. Ez az időskori szürkehályog. Bizonyos anyagcserebetegségek, mint pl. a cukorbetegség is hozzájárulhatnak a szürkehályog kialakulásához. A vizsgálatok egyértelműen kimutatták, hogy diabétesz esetén a szemlencsében megnő egy cukorféleség, a szorbit koncentrációja és ez elősegítheti az oldott fehérjék kiválását. Más betegségek (különböző bőrbetegségek és ekcémák, izomsorvadás, ízületi gyulladás stb.) is meggyorsíthatják a szürkehályog képződését. A súlyosan rövidlátó embereknél az átlagosnál jóval gyakoribb ez a probléma, de egyéb idült szembetegségek is közrejátszhatnak a létrejöttében. A szemlencse mechanikus sérülése ugyancsak szürkehályoghoz vezethet. Bizonyos gyógyszerek (pl. kortikoidok, maláriaellenes készítmények stb.) mellékhatásaként is felléphet a betegség.

A katarakta egyik sajátos formája a veleszületett szürkehályog. Ha a nő a terhesség korai szakaszában bizonyos fertőző betegségben, pl. rubeolában vagy toxoplazmózisban betegszik meg, ennek viszonylag gyakori következményeként gyermeke vakon jön a világra. A terhesség idején szedett gyógyszereknek (pl. hormon tartalmú készítményeknek) is lehet szürkehályogot kiváltó mellékhatásuk. A veleszületett szürkehályoggal sújtottak kb. egyharmadánál örökletes tényezők játszanak szerepet (pl. Down-kór), míg a maradék egyharmad esetében a kiváltó ok ismeretlen.