SOROZATDARÁLÓ: Rajongjunk egy fiktív zenekarért

Fiktív zenekarokról filmet készíteni régi hagyomány Hollywoodban. A turné (This Is Spinal Tap) annak idején odáig vitte a dolgot, hogy az ott megjelenített banda később valóban életre kelt, de Cameron Crowe mozija, a Majdnem híres után is sokan mentünk volna el a Stillwater zenekar koncertjére. Az Amazon új sorozata, a Daisy Jones & The Six leginkább Crowe filmjével rokonítható, főképp azért, mert ahhoz hasonlóan romantikus szűrőn keresztül mutatja be a korszakot, és a zene és a turnézás mellett kiemelkedően fontosak benne a karakterek szívzűrjei. Talán nem túlzok nagyon, ha azt mondom, hogy a Daisy Jones & The Six alkotóit jobban érdekelte a sztori központi románca, mint a korabeli rockzene és a turnézás, emiatt a sorozatnak van egy enyhe szappanoperás beütése, ami egyeseket biztos zavarni fog, de talán pont ennek köszönhető a népszerűsége. Reese Witherspoon nemcsak színésznőként, hanem producerként is nagyon érzi, mi kell a tévénézőknek, a Daisy Jones & The Six is az ő műhelyéből került ki azáltal, hogy megvásárolta Taylor Jenkins Reid azonos című regényének jogait, amit bevallottan a Fleetwood Mac zenekar története inspirált.
A sztoriban egy pittsburghi banda, a Six keresi a boldogulását Los Angelesben, és egy váratlan közreműködés hozza össze őket az önsorsrontó művészlélek Daisy Jonesszal. A közös dal gigantikus sláger lesz, és amit egyetlen alkalomnak szántak, hirtelen kényszerszövetséggé válik: a Six sem igazán érdekes a közönségnek Daisy Jones nélkül, és Daisy Jones sem a Six nélkül. Az emberek odáig vannak a két frontember, Daisy és Billy Dunne közti energiákért és szexuális feszültségért, de vajon meddig fér meg együtt két dudás egy csárdában? A széria központi szála egyértelműen kettejük tűz és víz kapcsolatára épül. Dalszerzőként a legjobbat képesek kihozni a másikból, egyszerűen jobbá teszik egymást, ugyanakkor magánemberként pusztító, romboló energiák jellemzik őket – két ekkora lángon élő ember nem férhet meg sokáig egymás mellett. Kívánják és akarják egymást, és közben azt is tudják, hogy ez a kapcsolat könnyen a végüket jelenthetné, ráadásul Billynek van egy csodás felesége is, aki amolyan csendes társként maga is szinte tagja a bandának. Ez az izgalmasan felépített kapcsolat kellő feszültséget ad a Daisy Jones & The Sixnek, és az is sokat segít, hogy a két főszerepet játszó Sam Claflin és Riley Keough (Elvis unokája) hihetetlen jó színész. Sokszor még azt is feledtetik velünk, hogy a sorozatban azért akad néhány üresjárat (Daisy diszkós barátnőjének a szála…), illetve hogy a mellékszereplők messze nem annyira izgalmasak, mint ők ketten, és a mellékszerepeket alakító színészek némelyike sajnos nem áll a helyzet magaslatán. Szerencsére a dalok többsége jól működik, és ugyan nem mindegyikről hittem el, hogy sláger lett volna a hetvenes években, azért egy Daisy Jones & The Six-koncertet örömmel néznék meg a Sziget nagyszínpadán.
Tóth Csaba