Szalon

Reflexiók Trianon szlovák olvasatáról

Előítéletekkel és ellenségképekkel, félreértésekkel és fenntartásokkal terhelt közös múltunkról ma is nehéz minden párbeszéd. Egymás irodalmának, történelmének ismerete nélkül pedig nem lehet az egymásrautaltságot megélhető sors- és feladatközösséggé alakítani.
ÚJ SZÓ ONLINE

2021. június 13. 19:30

trianon

Roman Holec: Trianon. Diadal és katasztrófa címmel szlovákul tavaly megjelent monográfiája a kötelező olvasmányok és fontos kihívások közé tartozik. Minthogy év végére a könyv magyarul is megjelenik, írásunk egyszerre megkésett reflexió és előzetes ajánló.  

Árnyképek és baljóslatok
A legismertebb és legtöbbet publikáló szlovák történész könyve megpróbálja kikerülni a történeti sorsfordulók nemzeti szembenállásra leegyszerűsítő, fekete-fehér látásmódjának csapdáit. Két olyan 18. század végi árnyképpel indít, amely hangulatában beilleszthető a Nagy Trianon palotában 1920. június 4-én a magyar békekötés – alig harmincperces ceremóniájának – hosszú előtörténetébe. A tragikus sorsú Mária Antónia francia királyné versailles-i lakhelyeként szolgáló Kis Trianon palota ablakába szálló fekete holló balladikus története inkább csak áthallás.

A magyar nemzethalált megidéző herderi jóslat viszont ismerős motívum. Ján Molnár, a pesti és budai evangélikusok szlovák lelkésze, 1790-es névtelen röpiratában Herder nyomán jósolta meg az országot „magának kisajátító” magyarságnak – „ennek az ázsiai nemzetecskének” –a megszűnését. A Csetnekről származó lelkész ugyanezzel a lendülettel a szláv kis nemzeteket fenyegető – Holec által nem idézett – drámai végzetére is utalt: felkészületlenségük Molnár szerint oda vezet, hogy mindannyian kénytelenek lesznek oroszul tanulni. Bizony, sokféle prófécia és keserv gyűjthető össze a nacionalizmusok közép-európai történetéből. Ady Duna-táji „fél-nemzetecskéi” okkal, ok nélkül a nemzethaláltól tartottak. Ma mégis mind a túlélés bajnokainak hisszük magunkat.

A történeti magyar állam felbomlásának Mohácsig visszavezethető előzményei helyett a könyv az 1867–1918 közötti évtizedeknek magyar nemzetiségi és asszimilációs politikájából, illetve a biztos védelmet nyújtó dualista Monarchia magyar birodalmi álmaiból, terveiből indul ki. Magát Trianont Roman Holec több helyen – vagylagosan – diktátumként említi, merthogy a békeszerződések általában a győztesek akaratát tükrözik. Tény, a nagyhatalmilag meghatározott dunai, balkáni és baltikumi kisnemzeti régiókban mindig kivételek voltak a kompromisszumos vagy megegyezéses békekötések. A szlovák történész elismeri: az 1920-as magyar békeszerződés „eltekintve a háború kirobbantásában és vezetésében játszott magyar szereptől, túlságosan kíméletlen büntetés” volt, és okkal tekintik a magyar értékelések igazságtalannak, mert „rendkívül kemény feltételeinek tragikus volt a hatása”.

Mindazonáltal a történeti magyar állam felbomlásának végkimenetele szempontjából szerinte „a magyarországi politikusok politikája volt a bűnös, mert nemesebb célokhoz méltó buzgalommal idegenítette el Magyarországtól annak majdnem minden nem magyar polgárát”. Ezzel együtt a kölcsönös empátia jegyében – a „közös történelem” azonos szlovák és magyar értelmezésének lehetőségéről azonban eleve lemondva – „a trianoni diktátumról/békéről” a tárgyilagos értelmezésre törekedve, az övével „teljesen ellentétes” magyar történeteket is próbálja megérteni.      
 
Háborús nacionalizmusok
Trianon belső okai mindig is a szomszédok történetírásában és közgondolkodásában kaptak nagyobb hangsúlyt. A soknemzetiségű Magyar Királyság felbomlásának belső okai közt a könyv két tényezőt emelt ki. Külön fejezetet szentelt a legsúlyosabb nemzetiségi konfliktusoknak és a hátterükben meghúzódó magyar nemzetállami asszimilációs politikának, valamint a kiegyezéskori birodalomépítő magyar ambícióknak. Utóbbiak rövid időre Tisza István világháború alatti szerbiai terveiben és a legyőzött Romániával szembeni területi igényeiben is megjelentek. A IV. Károly által elnökölt közös minisztertanács 1917. márciusi ülésén Tisza – a magyar történeti jog alapján elvben „magyar” Bosznia-Hercegovinát Ausztriának felajánlva – a megszállt, 3-3,5 millió román által lakott olténiai és havasalföldi részeket (Bukaresttel vagy anélkül) Magyarországhoz javasolta csatolni.  

A kétségkívül hajmeresztő ötlet a balkáni magyar agresszív szándékok bizonyítékaként kerül elő a könyvben. Figyelmen kívül hagyva a tényt, hogy három hónappal későbbi bukása előtt, a magyar miniszterelnök súlya 1917 márciusában már mélyponton volt, s romániai terveit pár nap múlva Berlinben a német kancellár pár perc alatt lesöpörte az asztalról.

Mint ahogy az is tény, hogy a világháború éveiben a cseh államépítő nacionalizmus mellett – vagy inkább mögött – a szlovák politikusoknak 1918-ig nem voltak önálló államiságra vonatkozó elképzelései. Csak fokozatosan, a magyarországi nemzetiségi viszonyok kiéleződése nyomán kezdték keresni a kiutat az egymással is konfliktusokba keveredő szlovák politikusok. Emögött pedig Roman Holec szerint a századforduló magyar kormányainak erőltetett asszimilációs politikája állt, amely képes volt mozgósítani a korabeli szlovák egyházi, tanügyi, kulturális eliteket, s rajtuk keresztül a felső-magyarországi szlovák társadalmat.

Asszimilációs konfliktus
1850–1910 között a magyarosodási és a magyarosító tendenciák hatására a magyarság asszimilációs nyeresége kétmillió főre tehető. 700 ezer zsidó vallású, 600 ezer német nemzetiségű mellett hozzávetőleg 400 ezer szlovák mondta magát magyar anyanyelvűnek. Tény, hogy ezt a különösen fővárosi, s általában a városi, ipari környezetben, illetve az alföldi enklávékra jellemző tömeges nyelvváltást a felerészben nem magyar lakosságú korabeli magyar nemzetállam diadalként ünnepelte. Ugyanakkor a „harmincmillió magyar” Rákosi Jenő-féle utópiájától vagy Apponyi Albert – a magyar nyelvnek négy osztályban szóban és írásban való megtanítását előíró  – magyarosító illúziójától éppen a kor legnagyobb magyar politikusa, Tisza István határolódott el élesen.

A kétmilliónyi új magyart eredményező tömeges asszimilációt a korabeli magyar nemzetiségi politika portfóliójának rovására lehet írni. Roman Holec szerint mégis a korszakra jellemző „általános magyarosodás a levegőben lógott volna a magyar állami gépezet aktív támogatása és a többé-kevésbé következetesen érvényesített asszimilációs politika nélkül”, s nem lehet azt az iparosodás, urbanizáció, gazdasági integráció automatikus következményeként magyarázni.  

Ezért is fontos Kassa mindkét oldalon sokszor félreértelmezett asszimilációs dilemmájának a tárgyszerű megjelenítése a könyv utolsó fejezetében. A felső-magyarországi szlovák többségű megyék, kivált a szélesre nyílt magyar–szlovák etnikai kontaktuszóna városainak többes, vegyes (hibrid) nemzetiségi szerkezeteit, az iparosodással együtt járó munkaerő-migrációt, s az abból adódó gyors asszimilációs változásokat mintha Roman Holec is elfogadható magyarázatnak tartaná a tömeges magyarosodás társadalomtörténeti magyarázataként.

Az asszimilációs konfliktus kérdésében egyébiránt Holec azonos álláspontra helyezkedik, mint a modern szlovák történetírás létrehozásában és a magyar–szlovák történeti vitákban egykor kulcsszerepet játszó Daniel Rapant. Ő az 1930-as években az asszimilációban jelölte meg a magyar–szlovák különválást lélektanilag előkészítő legfontosabb tényezőt, s akinek revízióra vonatkozó jóslatát a könyv is egyetértően idézi: „…a magyarok sohasem lesznek közelebb Trianon revíziójához, mint amikor őszintén és végleg lemondanak róla”.

Hasonló bölcsességekkel persze a magyar szellemi padlás is tele van. Amerikai emigrációjában például Jászi Oszkár a trianoni határok etnikai korrekcióit hosszabb távon megkerülhetetlennek látta. Ámde a korabeli magyar külügyi kormányzathoz hasonlóan, csak akkor tartotta kívánatosnak a revíziót, ha az nem járt volna együtt újabb háborúkkal. Véglegesen lemondani a revízióról pedig 1930-as évek elején csak a kisebbségi magyarság önkormányzati jogainak és „a magyar kultúra zavartalan fejlesztésének” biztosítása után látta elképzelhetőnek. Trianon előzményeinek és következményeinek magyar emlékezetében újabban ismét háttérbe szorultak azok a magyar gondolkodók, akik a közös megoldást – a térség nemzeteinek egyenjogúságát elismerve – az etnikailag igazságtalan határok korlátozó, megállító, elválasztó funkcióinak felszámolásában – „spiritualizálásában” – találtak rá arra a megoldásra, amely a határkonfliktusok meghaladásában a 2004-es schengeni csatlakozással remélhetően tartós megnyugvást hoz.  
 
Az önrendelkezés forgatókönyvei
Könyvében a szerző több helyen érinti a nemzeti önrendelkezés kisnemzeti és nagyhatalmi képleteit, alkalmazásuk ellentmondásait. Tisztán látja, hogy a wilsoni eszme és jelszó gyakorlati érvényesítése egyre inkább alárendelődött a nagyhatalmi, geopolitikai és katonai érdekeknek. Mégis az antant Magyarországgal szemben kijelölt párizsi, belgrádi demarkációs vonalait mint a szlovák önrendelkezés garanciáit értékeli. Miközben az új államokhoz kerülő magyarok önrendelkezési jogának figyelmen kívül hagyását ő is hibaként értékeli, és az etnikai realitásokat figyelmen kívül hagyó Edvard Beneš maximalizmusára vezeti vissza.

A Duna- és az Ipoly-határ kialakulását ugyanakkor nem a békekonferencia csehszlovák területi bizottságának jegyzőkönyvei és a Beneš által a konferencia elé terjesztett területi követelések alapján mutatja be. Helyettük a demarkációs vonalak kezdetben átgondolatlannak látszó, később egyre tudatosabb területfoglaló gyakorlatát vizsgálja.

Eleve bukásra ítélt kísérletként említi Milan Hodžának és a Szlovák Nemzeti Tanácsnak a Károlyi-kormány tagjaival 1918 koratelén folytatott budapesti tárgyalásait, de a szlovákkérdés rendezésének magyar alternatívája ebben az értelmezésben háttérbe szorul. Sőt a szlovák autonómia és a népszavazással kijelölt méltányos határok Jásziék által felkínált lehetősége – mint a Károlyi-kormány Holec szerint eleve megkésett, őszintétlen és önmentő akciója – már csak múló és a cseh–szlovák államalapítás szempontjából zavaró epizódként jelenik meg.

Más kérdés, hogy ezek mögött az egységes csehszlovák nemzet praktikus, de problematikus elképzelése húzódott. A magyar alternatíva és a csehszlovák centralizmus miatt vált reménytelenné Hlinka párizsi békekonferenciát megcélzó kalandos útja, s nem véletlen, hogy a következő húsz évben a szlovák autonomizmus is ebbe a kontextusba került. A pesti tárgyalásokon felkínált és szlovák részről elutasított magyarországi, illetve a Csehszlovákián belül veszélyesnek ítélt szlovák autonómia kérdésének erős kritikával elvégzett élve boncolása jelzi, Trianon „cseh–szlovák” olvasata nem a szlovák nemzeti álmokat, hanem a korabeli hatalmi erőviszonyokat tekinti meghatározónak  

A kötet talán legtöbb új információt tartalmazó fejezetei a Duna és az Ipoly államhatárként való párizsi kijelöléséről, a losonci, nyitrai, érsekújvári, nyitrai hatalomátvételről, valamint a kisemmizett felvidéki magyar arisztokrácia tragikus sorsáról szólnak. A Duna-határ etnikai abszurditása, stratégiai stabilitása és közlekedési funkciói együtt jelennek meg Roman Holec történetében, ami azt is jelzi, hogy itt is közelítünk a szakmai szótértés korábban elképzelhetetlen lehetőségeihez. Nógrád első szlovák főispánjának, a kalandos politikai pályát befutó Ľudovít Bazovskýnak losonci, balassagyarmati lokális pozícióharcait bemutatva az Ipoly-határ megítélésében érezhetően van még nyitott kérdés. Például az Ipolytól jóval délebbre húzódó, zavaros, a szerző által mégis nagy súllyal prezentált – de tévesen az 1919. márciusi Vix-jegyzékhez kötött – „második demarkációs vonalnak” vagy a Magyar Tanácsköztársaság északi hadjárata során kirobbant súlyos határháborús konfliktusoknak a megítélésében.

Bravúrosan sokszínű és a családtörténeti háttérrel megrajzolt emberi sorsokat felvillantó fejezet szól a felbomlás és békeszerződés legnagyobb vesztesei közt bemutatott felföldi magyar arisztokráciáról. A közel másfél százezer felföldi magyar menekült „menni vagy maradni” dilemmáján túl a nemesi, grófi, bárói családok vagyoni és szellemi örökségének elveszítése, a csehekkel szembeni aktív ellenállásuk esélytelensége vagy a legitimizmus említés nélkül maradt próbatétele is bénítóan hatott. A kastélyukban, meghagyott birtokrészein maradó kevesek alkalmazkodási kísérleteit, elszigetelődését bemutató történetek a könyv legjobb részei közé tartoznak.  

Közös nevező keresése
Hol a helye Trianonnak a közép-európai és különösen a magyar–szlovák kapcsolatok történetében? Szigorúan elutasítva minden, a magyar közgondolkodásban újra divatossá vált összeesküvés-elméletet – Roman Holec számára a trianoni békeszerződés („vagy diktátum, ahogy azt magyar részről nem megalapozatlanul állítják”) minden ellentétes értékelés ellenére olyan „jelentős nemzetközi jogi dokumentum, amely a 20. századi Európában létrejött teljes politikai rendszer része”. Erről ma már kár lenne vitatkozni, s a felelős magyar politika a második világháború katasztrófája és az álföderációk 1989 utáni nemzetállami osztódása óta látja, Közép-Európa népeinek 20. századi nemzetállami története a Párizs-környéki békékkel/diktátumokkal kezdődött.

A tavalyi százéves évforduló mérlege egyértelművé tette: Trianon előzményeinek, okainak, következményeinek, tragédiájának, a régió ma már magától értetődő nemzetállami átalakulásának a becsületes feldolgozását, a tényeknek és történeteteknek az értelmezését semmilyen publicisztikai imamalom nem pótolhatja. Roman Holec könyve – a nagy történelem és a lokális világok történeteinek párhuzamba állításával – a hét szomszéd ország történetírásában egyedüli, fontos adalék a véleménycserékben és vitákban kiteljesíthető közös munkához.

Szarka László

Támogassa az ujszo.com-ot

Az elmúlt időszakban arra kértük olvasóinkat, járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez annak érdekében, hogy a jelentős költségekkel járó hiteles, megbízható hírszolgáltatást hosszú távon biztosítani tudjuk.

Köszönjük a pozitív fogadtatást. Jó érzés tudni, milyen sokan tartják fontosnak a független, magyar nyelvű újságírás fennmaradását Dél-Szlovákiában, és milyen sokan szeretik az Új Szót.

A beérkezett támogatások lehetővé tették, hogy új munkatárssal bővítsük az ujszo.com professzionális csapatát, fejlesszük szolgáltatásainkat, növeljük az ügyeletben töltött órák számát. Nagyszerű eredmény ez olyan gazdasági környezetben, ahol a fejlesztések helyett a költségek visszafogása került sok helyen célkeresztbe.

Hálásak vagyunk eddigi támogatásaikért, és kérjük, továbbra is segítsék az ujszo.com fejlesztését. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
tuntike

Visszatérhet az ingyenes teszt

laboratórium

Az őssejtkezelés lehetőségei Szlovákiában

Kovács Imre

Elnémult forradalom

A csúcs: egy részleges arcátültetés

A csúcs: egy részleges arcátültetés

Digitális emlékezet – Nézőpontok

Digitális emlékezet – Nézőpontok

kfc

Nehéz komáromi győzelem az évadnyitón

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.