Tanuljunk a múltunkból!

Jaj, Trianon. Szétlopták az országot. Megcsonkították Magyarországot. Nincs többé mennyország, csak fájdalom. Fájdalom, ami immár 103 éve lebeg a magyar nép felett, mint egy óriási fekete felhő.

De ahogy elnézem a közmédiát és a magyar ajkú közösségi médiát, ez a fájdalom már egyfajta boldogságot is ad az embereknek. Végre lehet panaszkodni, sírni és revizionista ideákat pedzegetni.

De miért nem lehet ezt a traumát végre feldolgozni?

Ma már szinte nem él senki sem, aki a trianoni békeszerződés közvetlen következményeit megélte volna. Aki ma azt skandálja, hogy vesszen Trianon, az lényegében csak valami furcsa oknál fogva képes egy csomó energiát és időt arra fordítani, hogy egy olyan traumát ismételgessen, amit a nacionalista propaganda beléoltott, de igazából nem kéne, hogy őt személyesen érintse. Miért?

A trianoni békeszerződés óta eltelt 103 év. Az első világháborúból Magyarország vesztesként került ki. Így hát nem csoda, hogy területi veszteséggel járt az ügy. Nem sokra rá aztán mégis volt egy kis revízió, amikor a második világháború kezdetén Magyarország lepaktált egy népirtó rezsimmel, visszakapott valamennyit a régi területekből, majd a nácik oldalán belépett a második világháborúba. És igen, aztán a nácik lerohanták és megszállták Magyarországot is, miután kiderült, hogy a magyar miniszterelnök a szövetségesekkel tárgyalt, és volt némi visszatartása is a zsidók kiirtásával kapcsolatban. Mégis akadt elég magyar, aki szívesen közreműködött a náci fennhatósággal, és lehetővé tette több mint 400 000 zsidó rohamos deportációját, akik 80%-a azonnal gázkamrában végezte. A náci Németország a második világháborút szerencsére elvesztette, így Magyarország ismét vesztesként került ki egy nagy konfliktusból, és a revízióban megszerzett területeket megint elvesztette. Következett a szovjet megszállás, majd a rendszerváltás, és aztán a belépés az EU-ba, amit hamarosan a Schengen-térségbe való belépés követett.

És lám, papíron ugyan még ott voltak a határok Magyarország és az elcsatolt területek között, de Kárpátalja és a Vajdaság kivételével azóta mindenhova határellenőrzés nélkül lehet utazni. Gond nélkül lehet közös projekteket felépíteni. Egymást látogatni. Elég ok arra, hogy az évszázados traumát végre elengedjük, és elkezdjünk azon gondolkodni, hogy mi lesz a magyarok jövője. Mi is lehet a tanulság Trianonból azon kívül, hogy a csúnya nagyhatalmak megcsonkítottak minket, biztos azért, mert nem szerettek, és nem azért, mert a rossz oldalt választottuk a háborúkban?!

De nem. A revíziós ideák virágoznak. Európában ismét háború dúl, és a hivatalos magyar állami propaganda megint egy népirtó rezsim propagandáját ismétli, mint egy papagáj. Béke, béke, csiripelik, de nem ám Putyinnak üzennek, hogy vonuljon ki Ukrajnából és hagyja békén a lakosságot – beleértve a kárpátaljai magyarokat –, hanem az ukránoktól akarják, hogy adjanak át területeket egy nagyhatalomnak, hisz a béke fontosabb. Kétszínűség? De még mennyire. Szomorú látni, hogy a jelenlegi magyar kormány nem tanult semmit a történelemből, és ismét a vesztes oldalára áll.

Ne hagyjuk magunkat megbolondítani a múlt sérelmeivel! Küzdjünk egy erős, egységes Európáért! Egy stabil, virágzó Európai Unióért. Ahol nem a nemzetállami elszigetelésen keresztül akarjuk görcsösen életben tartani hagyományainkat, kultúránkat, történelmünket, hanem európai embertársainkkal együtt hozunk össze egymás hagyományaira építve egy új hagyományt, az együttműködés és a boldogulás hagyományát. Ahol belátjuk, igen, Európában az utóbbi évszázadok során szinte mindenki mindenkivel volt konfl iktusban, szövetségben, háborúban, békében. De azt is belátjuk, hogy az együttélésnek ez a módszere már nem fenntartható.

Dolgozzunk azon, hogy a jövő nemzedékeinek ne legyenek ilyen nemzeti traumái, se Magyarországon, se máshol Európában!