Szalon

Plonicky Tamás: Lionel Messi egy napja

Tárca a Szalonban.
ÚJ SZÓ ONLINE

2021. szeptember 12. 19:40

Lionel Messi
- TASR/AP-felvétel

Nemrég számos internetes oldal is beszámolt a frissen a Paris Saint-Germainbe igazoló hatszoros aranylabdás argentin labdarúgó, Lionel Messi szerződéséről; a kontraktus szerint a Barcelonából Párizsba költöző szupersztár alapbérezése szezononként összesen harmincötmillió euró. Arról azonban megoszlanak a vélemények, hogy ez a fizetés napi lebontásban pontosan mekkora összeget is jelent. Egyes internetes források a Messi által huszonnégy óra alatt megkeresett pénzt hatvan-hetvenezer euróra becsülik; míg más fórumok azt állítják: az argentin labdarúgó – a reklámokkal és bónuszokkal kiegészített – huszonnégy óráért kapott bére akár a százezer eurót is meghaladhatja. Ha a felsoroltak közül bármelyik adat helytálló, Messi nagyjából 5–10 perc alatt keresi meg a Szlovákiában élő emberek egyhavi minimálbérét; a napi betevőjéből pedig igény szerint vehetne Budapest belvárosában egy garzonlakást vagy egy luxusautót. Ennek köszönhetően eljátszottam a gondolattal, hogy egy napra Lionel Messivé válok; ő pedig erre az időre az én testembe költözik. A napi fizetését – legyünk vele kegyesek, a felsoroltak közül a legkevesebbet, azaz csupán hatvanezer eurót – pedig átutalom a saját bankszámlámra: neki ez nem nagy érvágás, más pedig megalapozza belőle a jövőjét.

Amikor nyugtalan álmomból felébredtem, Lionel Messiként találtam magam egy párizsi luxusapartmanban. Az óra nyolckor csörgött, ezért átállítottam nyolc húszra, hogy egy kicsit még visszafeküdjek; nem rossz érzés tudni, hogy ezzel a cselekedetemmel mintegy ezerkétszáz-ezerötszáz euróval lettem gazdagabb. Körülbelül a kéthavi fizetésemet kerestem meg az ébresztőátállítás utáni húszperces szunyókálással. Amikor másodszor is kinyitottam a szemem, az első gondolatom az volt, hogy remélem, nem a feleségemmel és a gyerekeimmel lakom, katalánul ugyanis egy szót sem tudok kinyögni; spanyolul is csupán néhány káromkodást vagyok képes kipréselni magamból. Ezeket akkoriban sajátítottam el, amikor még nemzetközi táborokba jártam. A spanyol anyanyelvű táborlakók azt mondták, egész jó vagyok benne. Annyira bíztattak, hogy rövid idő után már mindenkit az ő nyelvükön küldtem el az édesanyjába. Ez néhány éve még jó poénnak tűnt, most, hogy Lionel Messinek hívnak, valahogy a dolog mégsem vicces: egyszerűen nem mondogathatom a feleségemnek egész álló nap magyar akcentussal azt, hogy „menj az anyádba!” Biztos botrány lenne belőle; valószínűleg így elég hamar lebuknék. Ennél, azt hiszem, én is többre vagyok képes hatvanezerért. A katalán és spanyol nyelvi hiányosságaim eltűntetése miatt kitaláltam, hogy innentől kezdve mindenkivel csak és kizárólag angolul fogok beszélni, az érvem pedig az lesz, hogy fejleszteni szeretném az angolnyelv-tudásomat. A másik gondolatom az volt, hogy ezen a napon beteget jelentek: a futball inkompetenciámmal ugyanis senkit sem akarok terhelni. A Paris Saint-Germain vezetősége valószínűleg elsápadva nézné, ahogy a frissen igazolt világklasszisuk mintegy tíz perc intenzív mozgás után a tüdejét köpi ki; emellett pedig jobbal veszi át – ha egyáltalán át tudja venni – a labdákat, mert a fenomenális bal lábával – ami minden idők egyik legjobbja – valahogy arra is képtelen, hogy hármat dekázzon. Úgyhogy eldöntöttem: bármi történik is, én bizony itthon maradok. A luxusapartman, amelyben lakom, egyáltalán nem érdekel; nem vagyok az a típus, aki bukik a milliárdosok életvitelére. A gyanúm és félelmem persze beigazolódott: Messi felesége, azaz az én feleségem és Messi gyerekei, azaz az én gyerekeim, velem élnek. A kicsikkel a dadusok foglalkoztak, a nő viszont szinte végig mellettem volt; ennek ellenére semmi furcsát nem vett észre rajtam. Azon sem lepődött meg, hogy kijelentettem: beteg vagyok, és hozzátettem, hogy bármi lesz is, innentől kezdve csak és kizárólag angolul szeretnék beszélni. Nem mindennapi elhatározásomat meglepően könnyen fogadta. Nyilvánvalóan régóta ismer: tudja, hogy egy ekkora klasszisnak, mint amilyen első ránézésre én vagyok, mindig megvannak a maga bogarai.

A Budapesten az én testemben felébredő argentin futballsztárnak – bár nem tudom, mennyire fogja azt megérteni – egy angolul írt levelet hagytam, ahol mindent részletesen elmeséltem. Nem kell félnie, írtam, ez a varázslat csak huszonnégy óráig tart; és persze egy kicsit meg is zsaroltam: csak semmi hősködés, Messikém, vetettem papírra, ha rossz fát teszel a tűzre, akkor egy hétig bérellek ki magamnak, és a százhatvannyolc óráért kapott bérezésedet küldöm el a bankszámlámra, tettem hozzá. Ezzel az ügylettel egyébként ugyancsak nem járnék rosszul. Ha ésszel fektetném be a hét nap alatt összekeresett nagyjából négyszászhúszezer eurót, talán az unokáimnak sem kellene már soha többé dolgoznia. Ha viszont ennyi időre cserélnék vele testet, nemcsak beteget, de sérültet kellene jelentenem. Járnék a rehabilitációkra, néha kiosztanék egy-két autogramot, várnám a lábamról szóló jelentéseket, és ha spanyolul vagy katalánul kérdeznének, bárgyú képpel mosolyognék a nagyvilágba. Cserébe pedig vennék magamnak itthon három-négy ingatlant; esetleg alapítanék egy céget. Így, elsőre egyik választás sem tűnik rossz megoldásnak.

Mindenesetre remélem, hogy Budapesten az én testemben ébredt zseni hamarabb elolvasta a neki írt levelemet, minthogy a tükörbe nézett volna; ha nem, akkor az ominózus huszonnégy óra elteltével valószínűleg egy elmegyógyintézet zárt osztályán térek magamhoz. Durva dolog lenne, ha engem, azaz a csendes társasház összes szomszédjának előre köszönő introvertált lakóját, azért küldenének diliházba, mert tegnap órákon keresztül eltorzult arccal, dühöngve-toporzékolva üvöltöttem azt, hogy: „Lionel Messi vagyok! Lionel Messi vagyok!”; emellett pedig, mint kiderülne, huszonnégy órával ezelőtt még percre pontosan ismertem a világsztár életrajzát és a labdaérzékem is tökéletesen olyan volt, mint az argentin klasszisé. Innen tényleg egyenes út vezetne a zárt osztályra; még talán pszichiátriai betegséget vagy neurológiai diagnózist is neveznének el rólam: „Messiás(z)” – írnák a tankönyvek – a disszociatív személyiségzavar különös esete, amikor a páciens világklasszis futballistának képzeli magát, és mindent megtesz azért, hogy hasonlítson a példaképére.

A levélben megírtam Messinek azt is, hogy lehetőleg fogja be a száját, és ha teheti, inkább ne menjen sehova. Ehet és ihat nyugodtan, írtam, van itthon zabkása, tojás, hús, rizs, kávé, ásványvíz, aztán – noha a jelek szerint igazán nincs ráutalva – még egy kis pénzt és egésznapos BKV-bérletet is hagytam neki a lakásban. Ha felfogta a mondandómat, és nem fog hősködni, akkor rendben vagyunk. Meg persze, javasoltam, hogy ha nagyon muszáj, elmehet kocogni a Margitszigetre. Igazán nem szeretném, hogy mozgás nélkül maradjon; én aztán semelyik szupersztár formahanyatlásáért sem vállalok felelősséget. Ha pedig utál futni, akkor elmehetne helyettem focizni a barátaimmal, ajánlottam fel, úgyis hamarosan kezdődik az őszi kispályás szezonunk. Mennyire poénos lenne, ha nemcsak a közös felkészülésünkön venne részt, de ő állna be helyettem a bajnokság első meccsére is. Egy álmom válna valóra: kiderülne, hogy az amatőr bölcsészliga felsőházi csapatának szerény technikai képességekkel megáldott tartalékjátékosa tulajdonképpen egy világklasszis; a mozgása leginkább Messiére emlékeztet, feltűnően csendes mostanság, úgy viselkedik, mint aki nem ért magyarul, és egy-egy kihagyott helyzetnél reflexből spanyolul vagy katalánul káromkodik. Így, lassan harminckét évesen, azt hiszem, ez a mérkőzés lenne a csúcsa a soha-meg-nem-valósult futballkarrieremnek.

Közben itt, Párizsban úgy érzem, ideje lenne felkelnem, mert már elég pénzt kerestem alvással. A luxusapartman személyzetének és a menedzsmentemnek elmondtam ugyanazt, amit a feleségemnek; nem elég, hogy beteg vagyok, de – kommunikáltam nekik – elhatároztam, hogy innentől kezdve csak és kizárólag angolul fogok beszélni. Ennek az oka pofonegyszerű: fejleszteni szeretném az angolnyelv-tudásomat. A döntésemet a legnagyobb megdöbbenésemre, nemcsak a párom, de mindenki más is könnyen elfogadta. Akivel tudtam, megegyeztem abban is, hogy a mai napon lehetőleg ne zavarjanak: cefetül érzem magam a bőrömben, és senkire sem vagyok kíváncsi, fejtettem ki. Ezután pedig, mivel nem volt jobb ötletem, inkább megint visszafeküdtem; Messi bőrébe bújva, azt hiszem, az alvás a legoptimálisabb módszere a pénzkeresésnek. Alig nyitottam ki a szemem, máris ott volt egy komplett orvosi stáb, amelyik rögtön tesztelt koronavírusra; emellett pedig, míg aludtam, körülbelül tizenöten hívtak telefonon. A telefonálók között ott voltak a friss csapattársaim: Sergio Ramos és Neymar is; na, ha valakiknek, akkor nekik aztán igazán nincs kedvem magyarázkodni: ők ugyanis tipikusan azok a játékosok, akik tudják, mi az, bárhol és bármikor eljátszani a nagyhalált. A tesztelés és a teljes kivizsgálás után harmadjára is az ágy nyújtotta biztonságot választottam; most már sokkal erélyesebben kértem mindenkitől, ha lehet, akkor végre valahára tényleg hagyjanak engem nyugton.

Az egész napom így telt: színleltem a fájdalmakat, feküdtem, aludtam, internetezgettem, videójátékokat játszottam és angolul beszélgettem – paradoxonnak tűnhet, mégis ezekkel a cselekedetekkel tettem a legtöbbet a jövőm megalapozásáért; jó érzés tudni, hogy tulajdonképpen a 6-7 éves nettó béremet kerestem meg a huszonnégy órás semmittevéssel. Az este folyamán pedig egyszer csak eljött az én időm: megkértem az ottlévő brigád valamelyik tagját, a pénzügyeimmel foglalkozó urat, hogy egy szlovákiai magyar fiatalembernek, pusztán jótékonykodásból, utaljanak át hatvanezer eurót; ez után pedig lediktáltam a számlaszámomat. Semmi egyéb érdekes nem történt; a sztárok élete, úgy tűnik, rendkívül unalmas.

Amikor a huszonnégy óra elteltével újra a saját testemben ébredtem, a Budapesten lévő bérlakásomban tértem magamhoz; megnyugtatott, hogy nem kerültem diliházba, sőt az otthonomban sem tapasztaltam semmi változást. Valóban rendes gyerek ez az argentin: minden tanácsomat megfogadta, és nem nyúlt semmihez. Ha nem volnánk ennyire távol egymástól, még talán haverok is lehetnénk: nincs nagy korkülönbség köztünk, és bár sosem voltam sem Barcelona-fan, sem pedig PSG-drukker, hozzá hasonlóan én is szeretem a focit. Azt azonban észrevettem, hogy az itthon hagyott összes tojást elfogyasztotta; mosogatni viszont nem tanult meg. Ha rossz szóviccel akarnék élni, azt mondanám, nem csoda: a Barcelona futballakadémiáján már a söprögetés elsajátítása is lassan kuriózum. Emellett pedig feltűnt, hogy a vécékefe használata sem tartozik az aranylabdás futballista erősségei közé. Borasztóan hangozhat, de ez ugyancsak nem zavart: napi hatvanezer euróért bárki után szívesen takarítom az ottmaradt ürülékmaradványokat.

Utólag azért beleolvastam, hogyan értekeznek a lapok a tegnapi „testcserés” teljesítményemről. Nem mondtak semmi extrát: „Messi lebetegedett”, „Messi elhatározta, hogy angolul tanul”, „Messi koronavírus gyanúja miatt kihagyta a tegnapi edzést” – ilyeneket írnak. Természetesen megnéztem azt is, megérkezett-e a számlámra kiküldött „kőkemény munkával” megkeresett hatvanezer euró. A pénz nem jött meg, hiába vártam. Napokig nézegettem, de egy centtel sem lett több a bankszámlámon. Vagy nem ment végbe az utalás, vagy rossz adatokat diktáltam le; magamat ismerve biztosan az utóbbi történhetett. Talán nem akkora katasztrófa, hogy nem lettem hirtelen gazdag, gondoltam, úgyis lelkiismeret-furdalásom lenne, ha csak úgy lenyúlnék ennyi pénzt valakitől. Egy darabig még agyaltam ezen, aztán inkább elengedtem az ilyesfajta filozofálgatást: Messi egy zseni, aki teszi a dolgát, én pedig egy átlagember vagyok, aki szintén csinálom a dolgom – még akkor is, ha néha úgy tűnik: nem jutok vele igazán mess(z)ire…

Az viszont eszembe jutott, hogy ha már egy teljes napig vendégül láttam, legalább autogramot kérhettem volna tőle.

Támogassa az ujszo.com-ot

Az elmúlt időszakban arra kértük olvasóinkat, járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez annak érdekében, hogy a jelentős költségekkel járó hiteles, megbízható hírszolgáltatást hosszú távon biztosítani tudjuk.

Köszönjük a pozitív fogadtatást. Jó érzés tudni, milyen sokan tartják fontosnak a független, magyar nyelvű újságírás fennmaradását Dél-Szlovákiában, és milyen sokan szeretik az Új Szót.

A beérkezett támogatások lehetővé tették, hogy új munkatárssal bővítsük az ujszo.com professzionális csapatát, fejlesszük szolgáltatásainkat, növeljük az ügyeletben töltött órák számát. Nagyszerű eredmény ez olyan gazdasági környezetben, ahol a fejlesztések helyett a költségek visszafogása került sok helyen célkeresztbe.

Hálásak vagyunk eddigi támogatásaikért, és kérjük, továbbra is segítsék az ujszo.com fejlesztését. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Zuzana Čaputová
Frissítve

Čaputová a traumák évének nevezte az elmúlt évet

kijárási tilalom

Jogi gondok a kijárási tilalommal

Orvos válaszol az Új Szó Stúdióban – Ami a beszélgetésből kimaradt

Orvos válaszol az Új Szó Stúdióban – Ami a beszélgetésből kimaradt

koronavírus

Akinek tünetei vannak, ingyen mehet PCR-tesztre

ddd

Meddig terhelhető egy gyermek?

koronavírus

Koronavírus – Ismét ezer felett az egy nap alatt regisztrált fertőzöttek száma, tízen elhunytak

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.