Gáspár-Singer Anna: Tiszta udvar I. – Karcolás

Ha az öregasszony betartotta volna az ígéretét, ez az egész nem történt volna meg. Tulajdonképpen magának köszönhette.

Három éve bérelte a földszinti kislakást, egészen mostanáig nem volt gondja senkivel. A tulajdonos normális volt, a ház viszonylag csendes. Persze, ha jobban belegondolt, rémlett, hogy volt itt korábban egy óriási balhé. Egy éve, vagy talán csak fél, erre nem emlékezett pontosan. Egy nő ordibált a felsőbb emeletek valamelyikén, az egész kert, sőt, a franciaudvar is zengett tőle. Aztán ez még kétszer megismétlődött. Hogy miért, arról fogalma sem volt, nem is érdekelte különösebben.

Csak amiatt jutott az eszébe, hogy Csaba a harmadikról megszólította. Épp amikor tényleg bajban volt egy másik szomszéd miatt, most először. Alacsony, hiányos fogazatú férfi, a korát csak tippelni tudta. Hatvanon túl, de még a hetvenen innen, vagy száz éve itt lakott a feleségével. Mindenkiről mindent tudott, mikor jön, mikor megy, tele volt történetekkel, amiket nagy átéléssel adott elő. Az embernek nagyon oda kellett rá figyelnie, hogy megértse, néha összefüggéstelen volt a mondandója. Gyakran viccelődött. Az első évben sokat mesélt neki a lakókról. Felvilágosította, kivel érdemes jóban lennie (a közös képviselővel), kivel vigyázzon (ilyenből több is akadt), kit kerüljön el nagy ívben.
Most viszont azzal jött, hogy a harmadikon újabb fejlemény van. Ő is hallotta-e. Épp a kukáknál állt a kertben, ürítette ki a szemetesvödröt. Csak akkor látta meg a férfit, amikor már közel volt hozzá. A hangja kihallatszott a lift mellől. Hangosan káromkodott, amiért az az ócska szar megint elromlott, és gyalog kellett lemásznia a harmadikról. Ezután jött csak ki a kertbe.

Ő még nem végzett a szeméttel, a kukák annyira tele voltak, hogy alig tudta beletuszkolni a dagadtra tömött nylonzacskót. Csaba megkopogtatta a vállát, izgatottnak látszott. Bár többnyire az is volt mindig, izgága, ideges.
Most is hebegve beszélt, a szájából dőlt ki a cigiszag, az imbolygásából ítélve ivott is. Hiába volt csak délelőtt fél tizenegy.

Annak az ügynek ott fent – mutatta Csaba az ujjával –, még mindig nincs vége. Állítólag a feljelentés is megvolt.
Idegesen rágyújtott, eregette a sűrű füstöt. Közben végig őt nézte. Csípőre tett kézzel várta, hogy mondjon valamit. Pöfékelő, harcias kis törpe, inkább szórakoztató volt, mintsem ijesztő.

Ő válaszul széttárta a karját. Nem ismert senkit a fenti emeletekről, legfeljebb néha összefutottak a földszinten. Csabától persze hallott róluk ezt-azt. Bajkeverő kurvák, többnyire így emlegette őket.

Csaba újabb füstfelhőt fújt, önkéntelenül is hátrébb lépett. Amióta pár éve leszokott, nem bírta a cigarettabűzt. A másiknak nem tűnt fel, magyarázott tovább. Hogy ő is a harmadikon lakik, igaz, a másik oldalon, nem pont ott, ahol a balhé volt. De az ajtajuk elől azért nagyjából odalátni. Pláne, amióta a nagy fa nincs már a kertben.

Na de a feljelentés. A feljelentés! Ezt ismételgette Csaba vehemensen. A saját szomszédai! Hát miféle ember csinál ilyet?
Ezen mondjuk ő is meglepődött. De azután arra gondolt, hátha így lehetett csak megoldani. Nem volt más út, igaz, nem ismerte a részleteket. Ha róla lenne szó, bíróságra azért biztosan nem menne. Nincs az az isten.

Hagyta, hogy a másik végigmondja, még ha a zavaros történet eseményeit elsőre nehéz is volt kibogoznia. Azokon a napokon ráadásul nem is volt végig otthon, neki is úgy mesélték.

Várta, mikor oszthatja meg Csabával végre a saját parkolós kálváriáját.

Azt remélte, hátha a másik tudja majd, hogyan lehetne ezt elrendezni. Sehogy nem boldogult az öregasszonnyal, holott jó nagy karcolást csinált a szaros kis Fiatjával a Volkswagenje hátulján. És még csak el sem akarta ismerni. Végig hárított, ő viszont nem hagyta annyiban. Végül a nő nagy nehezen kinyögte, hogy hajlandó megtéríteni a kárát. Meg is egyeztek az összegben, de aztán a nő másnap már jóval kevesebbet akart fizetni.

Csaba legyintett, ne is folytassa. Az öregasszonnyal harminc éve szomszédok, ez is amolyan problémás fajta. Pont, mint azok ott, a harmadikon, hála az égnek, legalább kocsijuk nincs. Ennek meg azóta van baja, amióta egyik napról a másikra elúszott a belvárosi rendelője. Vagy hát Csaba nem is tudja pontosan, hogy történt. De még a Covid alatt. A lényeg, hogy a fogorvosnő beállhatott fél műszakban melózni az SZTK-ba. Pedig régen hírességek jártak hozzá, a lakása se véletlenül van úgy berendezve. Párszor ő is járt nála, az az ingatlan megvan vagy nyolcvan-nyolcvanöt négyzetméter. Talán kilencven is. Csaba legalábbis saccra ennyire mérte be. Azokat a faliszőnyegeket meg kerámiákat, ameddig él, nem felejti el. Valamennyije azért maradt az öregasszonynak, de közben a férje meghalt. Iszik, csak rá kell nézni. Úgy vonszolja el magát reggelente a liftig. Mindjárt betölti a hetvenet, tisztára el van hülyülve. A rozoga kocsit is hajtja, mint az őrült.

Csaba most közelebb hajolt, egyébként bízza rá nyugodtan. Ő majd beszél vele. Bizalmasan kacsintott. Persze lehet, hogy az öregasszony magától észbe kap, ha a házban mások is megtudják, mi történt.

Azzal váltak el egymástól, hogy pár nap múlva beszélnek.

Már tudta, mit kell tennie. Ahogy hazaért a munkából, írt egy részletes posztot a ház Facebook-csoportjába. Azzal kezdte, nem akar senkit sem megbántani, csak szeretné figyelmeztetni az autósokat az első emeleten lakó idős hölgyre. Egy régebbi sárga Fiattal jár, biztosan mindenki ismeri. Pár napja a nő megkarcolta a kocsiját, fogalma sincs, hogy történhetett. Ő mindig szabályosan parkol, ezért sem érti, mivel érdemelte ezt ki. Főleg azt a bánásmódot, amit a nőtől kapott. Hiába beszélt vele udvariasan, fizetni sem volt hajlandó. Kicsit talán már szenilis is.

A posztra többen reagáltak, kiderült, nem ez az első eset. Az öregasszony korábban másoknak is majdnem megkarcolta az autóját. Egy hajszálon múlt, hogy nem okozott eddig nagyobb bajt. Szerintük is életveszélyesen közlekedik, a parkolás szabályait nem ismeri. Vagy, ha ismeri is, írta valaki, esze ágában sincs betartani. A stílusáról jobb nem beszélni.
Sajnálkoztak a férfit ért kár miatt.

Nem gondolta, hogy ennyien mellé állnak, olyanok is, akikkel korábban egyetlen szót sem beszélt. Régi tulajdonosok a felsőbb emeletekről és néhány bérlő, akik hozzá hasonlóan pár éve költöztek ide. Egészen fellelkesült. Úgy érezte, az a bizonyos jószomszédi összetartás, amiről úgy tartják, mára teljesen megszűnt, csírájában mégis létezik. Ebben a százéves, ferencvárosi bérházban legalábbis biztosan.

Kora reggel, mielőtt munkába indult volna, becsöngetett az idős nőhöz. A másik láthatóan meglepődött, nyilván nem számított látogatóra. Pongyolában nyitott ajtót, akkor ébredhetett fel. Nem hívta be a lakásba, a folyosón kezdtek el beszélgetni. Jobban mondva ő beszélt hozzá, a nő szinte végig hallgatott.

Közölte vele, hogy átgondolta a történteket, és nem szeretné tovább húzni ezt az ügyet. Az ugye senkinek nem lenne jó. Itt tartott egy kis hatásszünetet, csak azután folytatta. És azt sem akarja, mondta, ha a károkozás miatt a rendőrséghez kellene fordulnia. Amit természetesen nem fog megtenni, feltéve, ha a nő aznap estig átutalja neki azt az összeget, amiben legelőször megegyeztek.

Amennyiben ma estig át tetszik utalni a pénzt, nem lesz baj. Így fogalmazott egészen pontosan. Azzal átnyújtotta az öregasszonynak a cetlit, amire felírta a számlaszámát.

Csak egyszer nézett rá közben, azt is csak azért, hogy a nő komolyan vegye. Akkor látta, hogy az arca falfehér. Átvillant rajta, nem baj, ha egy kicsit megijed, legalább végre nem veszi félvállról. Egyébként is joga van feljelenteni, mert mégsem engedheti, hogy a másik büntetlenül szívja a vérét. Ha nincs más út, megteheti. Pláne, hogy kiderült, lehet ilyet, lásd harmadik emelet. Azok sem sokat szaroztak.

Az egész nem tartott tovább két percnél. Rögtön utána érezte, hogy megkönnyebbül. A legjobb, hogy ő maga elintézte, még csak segítséget sem kellett kérnie senkitől.

Onnantól még könnyebben ment. Aznap este megkapta a pénzt, a munkából hazaérve pedig Csaba várta az ajtaja előtt. Hozta magával a gondnokot is. Nem kellett semmit mondania, kiderült, hogy ők már mindenről értesültek. Talán a Facebook-csoportból vagy máshonnan, ez nem került szóba. Most is csak azért jöttek, hogy elmondják, a lakók rövid szavazás után úgy döntöttek, hogy az öregasszonyt kitiltják a közös franciaudvarról. Hiába tulajdonos, mégsem garázdálkodhat itt a végtelenségig, megkeserítve az autósok életét.

Másnap már az udvaron kívül látta parkolni a kis sárga Fiatot. Az öregasszony kiszállt, két nehéz szatyrot cipelve elindult lassan a bejárat irányába.

Odasietett, beütötte a kódot, és mosolyogva szélesre tárta előtte a kaput. Azt akarta, hogy a másik is lássa, ő már nem haragszik. Részéről az ügy innentől lezárva. Mégiscsak szomszédok, mindössze egy emelet választja el őket egymástól.

A nő viszont rá sem nézett, mintha soha nem is ismerte volna. Köszönés nélkül, magában motyogva haladt el a cekkerekkel. Neki legalábbis úgy tűnt, hogy beszél közben.