Németh Zoltán: Hogyan lettem a karibi lengyel–orosz maffia embere

Az autóban ülök, a házajtótól a tornaterem ajtajáig kb. 20 perc az út. Éjfél múlt, sietnem kell. Stiga Cybershape Allround Classic, Butterfly Tenergy 05 Fx, Dawei 388 – az útitársaim.

A város kihalt, néhány autó húz el mellettem, az út szélén egy-két vaddisznó turkálja a gyepet. Rájuk kell vigyázni és a jávorszarvasokra. Éjfél van, 12 múlt, 1.00-kor kezdődik a pingpongmérkőzésem. Az útitársaim a Stiga legújabb, forradalmi fejlesztésű hatszögletű ütőfája, a Butterfly legendás támadóborítása és a Dawei klasszikus hosszúszemcsés védőborítása. Csak bennük bízom.

Nemsokára feltűnik a lengyel Balatonnak nevezett Zegrzei-tó, amelyet 1963-ban hoztak létre a Narew folyó völgyében. Ryniába igyekszem. A tó sötét felszínén egy-egy fénypászma, távolabb vitorlások, jachtok – ilyenkor azt szokták írni – sziluettje.

Rynia egy kis, eldugott falu, 35 kilométerre Varsótól, talán 300 lakosa sincs. Csak nyáron özönlik el a turisták, fürdőzők, vitorlázók, nyaralók 3 kilométernyi hosszú strandját. Ide el kell menned, mondta két héttel ezelőtt Maciek, akivel az elődöntőt vívtuk a Nowy Dwór Mazowiecki-i pingpongversenyen. Figyelj, haver, itt nem te fizetsz nevezési díjat, hanem neked fizetnek 40 złotyt benzinpénzként, még akkor is, ha egyetlen meccset sem nyersz. Az edzőtársam, aki 1. ligát játszik, a múltkor 500 złotyt tett zsebre egy nap alatt. Itt nemcsak a győztes meccsekért fizetnek, de még a győztes szettekért is! Menned kell!

Kiszállok a kocsiból, a kis falu tornaterme előtt autók tucatjai. Az öltözőben szúrós szag fogad, erre mindenki emlékszik, aki valaha is sportolt, a futball- és pingpongöltözők férfiillatára, amely zoknik és felsők kipárolgásainak egyéni kombinációját közvetíti az ártatlan látogató felé. Hátizsákomból előszedem a tornaöltözékem. Bemelegítek, láb, kar, fej, gerinc, előre, hátra, oldalra, föl, le, ugrálás.

Van egy bizonyos pszichés becsípődésem, ezért meccsek előtt szellemi bemelegítést is végzek. Ilyenkor, érzem, az adrenalin már a plafonon van. Eszembe jut Ma Long tenyeres pörgetése Lin Gaoyuan ellen az ITTF-világkupa macaói döntőjében, 2024. április 21-én, amikor 0:3-ról fordította meg 4:3-ra a mérkőzést. Felidézem Harimoto Tomokazu és Szőcs Bernadette üvöltéseit és sikoltásait (a kommentelők szerint ők a világ „leghangosabb” asztaliteniszezői). Megjelennek előttem Jan-Ove Waldnernek, a pingpong Mozartjának legendás rövidítései. De nem! Ez nem az én stílusom. Nekem Panagiotis Gionisra és Manika Batrára kell gondolnom, ők játsszák ugyanazt, mint én.

Mielőtt belépnék a tornaterembe, ellenőrzés. Mobiltelefont nem vihetek be, sem okosórát, amellyel kapcsolatba tudnék kerülni a külvilággal. Ez meglep. OK. Aztán egy papírt tolnak elém, amelyben kijelentem, hogy hajlandó vagyok alávetni magam hazugságvizsgálónak (wariograf). Tessék? Mi a fene van itt, csúszik ki majdnem a számon. Poligráfba akarnak ültetni? Miért? Nem értem. De mivel rajtam kívül még 5 ember aláírta, aláírom.
A teremben 4 asztal, egymástól magas falakkal elválasztva. Kezet fogok a mérkőzésvezetővel. Az ellenfelem egy kb. tizennyolc éves forma fiú. Bemelegítünk. Az rögtön látszik, hogy hihetetlenül jól pörget tenyeresből és fonákból is. Egyetlen esélyem, ha nem tud játszani czop ellen, ahogy itt mondják; fű ellen, ahogy a szlovákiai magyarok használják (tráva); szőr ellen, ahogy a magyarországiak mondják – vagyis szemcsés védekezőborítás ellen, ami nekem van.

Mondom, van valamilyen pszichés becsípődésem, mert most is a megszokott rituálé szerint mozgok. A hátsó elkerítőre terítem a törülközőm. Iszom a vízből, megtörlöm a szám. Kifújom az orrom papír zsebkendővel, amit a padlóra dobok. Megtörlöm a homlokom a törülközővel. Megint kiterítem, szépen elrendezem. Úgy gondolom, a győzelmem azon múlik, mennyire rendezetten lóg a törülközőm az elkerítőn. Aztán kezdődhet.

És tényleg nem tud játszani czop ellen. Szinte azonnal rájövök, hogy elég, ha az első labdaérintésem fonák oldali, onnantól vagy hálóba pörgeti a labdát, vagy leáll védekezni, és akkor már én támadok tenyeresből. 5:0-ra elhúzok, és onnét már csak tartom ezt a távolságot, kísérletezek, kombinálok. Ha túl közel kerül, beleerősítek és elhúzok. 11:6. A fiú ideges, belerúg a labdába, ráüt az asztalra, ami szokatlan errefelé. Én már voltam olyan lengyel sportcsarnokban, ahol 12 asztalon játszottak párhuzamosan, kísérteties csöndben negyed-félórán át, egyetlen üvöltés, egyetlen káromkodás nélkül, ami furcsa, sőt kísérteties az én szlovákiai és magyarországi „turnajokon” edzett fülemnek. Egyetlen Jooo!, egyetlen Cho! nélkül. Aztán a csöndet végre megszakította egy rövid Tak jest! kiáltás. Szóval sokkal fegyelmezettebbek és visszafogottabbak. De ez a fiú fiatal, és valószínűleg varsói, ott már beindult a globális pingpongkultúra.

11:6, 11:8, 11:4. Az utolsó szettben már beletörődött, elütögette a labdákat. 3:0-ra nyerek, és kapok fél óra szünetet. Egy tőlem valamivel fiatalabb pingpongozó ül az öltözőben, hozzám lép. Milyen ütőd van, megnézhetem? Elkezdünk beszélgetni, és felhozom, mi ez a hazugságvizsgáló, miért játszunk éjjel, miért nincs egyetlen néző sem a tornateremben, miért vannak falak az asztalok között? Figyelj, mondja, épp most dolgozom ezen az ügyön. Jakub Chełmiński vagyok, nyújtja a kezét, a Gazeta Wyborcza újságírója. Eddig annyit tudtam meg, hogy egy karibi szigeten, Curaçaóban bejegyzett fogadóiroda szervezi ezeket a versenyeket itt, Ryniában. 

Valószínűleg orosz bukmékerek állnak mögötte, a céget orosz informatikusok hozták létre még 2007-ben, szóval az 1xbet-oldalt, ahonnét be lehet jutni a közvetítésekre, de a mi mérkőzéseinknél Lengyelország le van tiltva, nehogy manipuláljuk az eredményeket, szóval én VPN-en keresztül jutottam be a Masters Polska mérkőzéseire. A fogadóirodán keresztül meccsekre, sőt egyes szettekre, de akár a teljes minitornára is lehet fogadni. A sportfogadás óriási biznisz, gondolj bele, 2022-ben csak a fociban 730 milliárd eurós forgalmat bonyolítottak le a világon. Nem véletlen, hogy az 1xbet szponzorálja a Barcelonát, a Paris Saint-Germaint, és a Liverpool focistái is futottak már ki a pályára 1xbet felirattal a mezükön. Ami európai szemnek azért visszatetsző, mert nemcsak pingpongra és focira lehet fogadni náluk, hanem véres kakasviadalokra, gyerekversenyekre, kaszinóversenyekre, ahol a krupiék női topless modellek. Szóval visszatérve: a mi meccseinket Kínában, Thaiföldön, Szingapúrban, Brazíliában vagy akár Izlandon is nézik, és fogadnak ránk.

Ezért kell napi 24 órában játszani. És innét a pénz. Ami annyira jó pénz, hogy lassan az a veszély fenyeget, hogy csődbe mennek a hivatalos lengyel asztalitenisz-ligák, mert mindenki itt akar játszani. Egyébként abban, amit csinálsz, nincs semmilyen illegális, ha adózol belőle. De – ha jól tudom – a fenntartók nem adóznak, a cég nincs bejegyezve Lengyelországban, szóval őket simán perelni lehetne. Épp az előbb beszéltem egy másik játékossal: ő már úgy osztja be a munkaidejét, hogy el tudjon jönni ide, mert jobban keres, mint a munkahelyén.

Hajnali háromnegyed négy van, három győztes mérkőzés után szenvedtem vereséget, egy szoros 3:2-vel búcsúztam. A zsebemben 210 zloty, kb. 50 euró. Ha naponta jövök, 30x50, az havi 1500 eurónak megfelelő fizetésű złoty. Most úgy érzem, születésemtől fogva mindig is erre vágytam. Leparkolok a ház előtt, óvatosan belopakodok, ne ébredjenek föl a gyerekek.

Elképzelem azokat, akik éppen az én mérkőzéseimre fogadtak. Nem tudom, sírjak-e vagy nevessek. Vonalakat szeretnék rajzolni a világtérképre, összekötve azokat az embereket, aki rám fogadtak, mínuszokat és pluszokat, ahogy titkos útvonalakon áramlik a pénz, és a semmiből a legabszurdabb helyzeteket hozza létre. Egy másik, egy idegen, egy ismeretlen ember életét.