Mellár Dávid: Tükörbe (Duna-parton VI.)

tükör

Tárca a Szalonban.

Már megint rohanásban országok között. Itt is Duna, ott is Duna tükröződik a napfényben. Baudelaire-t idézgetem magamban betegen, fáradtan. A francia meglátta azt, amit valószínűleg már sokan és sokszor. De nem tudták vagy nem akarták így beléfogalmazni a világba, hogy minden fejlődésbe vetett hitünkkel, az érzékek és örömök egyre gazdagabb és tökéletesebb megismerése és megélése által ugyanakkora mélységeket és szenvedéseket is magunkkal rántunk.
Semmi meglepő nincs ebben a dualista világérzékelésben, ahogy a határtalan kíváncsiságunk is velejéig mi magunk vagyunk. Közben a vonatablakon keresztül tükröződöm rá a párkányi állomás épületére. Eszembe jut, hogy ha minden jól megy, akkor Musk ketamin-túladagolásban fog meghalni, minél előbb. Miért gondolok ilyet? Egyáltalán, hogy jut eszembe ez a hülye, miközben majd meghalok a fáradtságtól betegen? Kirohanok a mosdóba, nekinyomom a hideg vízzel lefröcskölt fejem a tükörnek. „Miközben feltalájuk az internetet, a repülőgépet, nem gondolunk a vírusokra, álhírekre” – olvasom a tükörre firkálva, alatta: #FakeNewsAgency:)) Mert attól, ugye, nem látjuk meg magunkat, hogy félrefésüljük a hajunkat vagy plasztikáztatunk. Ugye, ugye? Attól még a drága vodka és a stresszel teli szorongások belülről emésztik a sejtjeinket.
Aki még mindig gyufával gyújtja meg a cigarettáját, az ne akarjon beleszólni a világ dolgaiba – szidott le valakit egy öreg az állomáson. Először a saját, aztán a társadalmi traumák. Persze, ha így működne a világ, akkor Elonk Musk és Donald Trump sem az lenne, aki. Másként tükröződhetnénk a világban, emberek és gépek tekintetében egyaránt.
A ló hiába néz tükörbe. Mindenki azt látja, amit belegondol. A tükörbe torzuló önképbe. Megállíthatatlanul mások vagyunk, ha belenézünk. Elonk Musk vajon mit lát? Azt, hogy ha nem tudom elviselni az öregedést, akkor pénzt pumpálok az iparba és magamba is? Ha nincs energiám, akkor van kristálytiszta kokainom! Ha nincs ötletem, mindig van egy kis LSD! És mi csak egyre inkább és egyre tovább akarunk élni azon, amit mások rabszolgamunkáján kipörget a GDP. Félretükröződés. A társadalmi hiperfókusz a fejlődés hitébe veti pislákoló fényszilánkjait. Úgy fogalmazok, mint aki félőrült, akinek elfogyott az energiája tovább magyarázkodni.
Már reggel héttől bömböl a techno a bluetooth-fülesen. Low Batter. Low Battery. De hiába. Power Off. Elfogyott. És honnan lesz több energiánk a fejlődéshez? Kitermeltünk már majdnem minden felgyülemlett energiát, invazív monokultúrákkal leptük el a földet, önmagunk mintájára. És létrehoztunk egy olyan virtuális, online világot, ahol bármikor organikusan kertészkedhetünk kedvünkre. Vagyis pusztítjuk a hús-vér testünk körül azt a végtelenül változatos valóságot, amelynek mintázatait a virtuális valóságba a fantáziánk szűrőjén keresztül átmentjük. Időnk és képzeletünk egyre több részét töltjük fel, de hiába. A szelfikamera nem tükör. A tükör tócsákban és fürdőszobákban fordul elő. Ahogy tekintetünk ott tükröződik a molekulák és galaxisok részleteiben is, ha nem virtuális.
Közben a Facebook algoritmusa kipörgeti, hogy a New Yorkernek gyakorlatilag mindenki azt mondta – ilyen vagy olyan formában –, hogy Musk szereti a rivaldafényt, valamint hogy tényleg alapvető célja az emberiség „megmentése”. Ugyanakkor azt is hozzátették, hogy csak és kizárólag a saját víziója alapján mentene meg mindenkit, és csak úgy, ha ő a hős a történetben – és persze a saját szabályai szerint, ezért hajlamos figyelmen kívül hagyni bármit, még az állami szabályozásokat is.
Ahogy Musknak, úgy nekem sincs se időm, se energiám meggyújtani a tüzet a traumáim alatt. Pedig csak egy szál gyufa. És én mindig csak addig gyújtom egymás után a cigiket a rohanásban, égetem halomra a gyufaszálakat, amíg bele nem kábulok valami másba. Bele nem lohad a figyelmem a cigarettába. Vagy belenyugszom a szerelembe. Közben egy roma lány kérdezgeti, hogy „Szia szivi. Van egy cigid? Szép a tetkód, egyedül vagy?” A fejemben pedig csak pörög és pörög tovább az algoritmus.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?