A világ emlékezete

A Fogli d’album a József Attila-, Sziveri-, Déry Tibor-, Zelk Zoltán-, Janus Pannonius-, Kovács András Ferenc-díjas költő, műfordító Csehy Zoltán hatodik verseskötete. A könyv idén Madách-nívódíjat kapott, de nem ezért tekinthetjük a pálya egyik legfontosabb állomásának. Sokkal inkább azért, mert a kötet öt ciklusa önmagában egy-egy koherens versvilágot mutat meg, emlékezetes, nagyívű költeményekkel. A Definíciós kísérletek ciklus versei a világ nyelvi leírhatóságának problémáját jelzik; a Fogli d’album (etűdök preparált zongorára és hárfára) fejezetben a zenei inspiráció válik hangsúlyossá; a Stockhausen kvartettje által ihletett A helikopter önmagában egy hosszúvers; a Színek könyve (Kis magyar jarmaniáda) a látvány és a hang jelenségeit viszi színre; a Lassú Kapitány asszociál pedig alkalmi, személyekhez vagy évfordulókhoz (például Kassák, Madách, Arany János, Petri György) kapcsolódó szövegeket tartalmaz.

Míg a valóság érzékelése egyidejűleg több szinten történik (egyszerre látjuk, halljuk, tapintjuk és távolságában, illatában, ízében érzékeljük a dolgokat), addig a művészeti ágakban hagyományosan részben elválnak egymástól a befogadás különböző módjai. Csehy költészetére azonban a kezdetektől fogva jellemző, hogy az emberi világ és kultúra jelenségeit a kifejezésmódok univerzális alkalmazásával ábrázolja. A líra „anyaga” a nyelv, amely eleve rendelkezik hangzó vagy vizuális sajátosságokkal (gondoljunk csak a verstani, metrikai vagy versképi jelenségekre), itt viszont a vizuális, az auditív, sőt a mozgásművészetekre vonatkozó tapasztalatok a szöveg létrehozásának folyamatába épülnek be. Az olvasó számára is feladat, hogy érzékelje a különböző mediális rétegek együttállását, amelyek segítségével az értelmezés kibontható. Ennek egyik elemét a művekre, szerzőkre, kulturális jelenségekre való utalások (megnevezések, idézetek, allúziók) rendszere jelenti, a másik réteg azonban a dolgok érzékelésével függ össze. Csehy versei – miközben érzésekre, érzékletekre, gondolati tartalmakra, műveltségi elemekre utalnak – magáról az érzékelés eseményéről is szólnak, mintha a vers annak a határát keresné, amit a különböző tanulási folyamatok során (olvasással, képek és épületek, sőt színpadi művek nézésével, zenehallgatással) elsajátíthatunk.

A kötet legemlékezetesebb teljesítménye A helikopter, amely a repülés különböző szintjeit (mint a gépek mechanikus, a madarak evolúciós képessége, az ember által megélhető extázis és eufória) kapcsolja össze, de a gép, a test, a zene, a mitológia, a képzőművészet, a mechanikus és digitális rend motivikus hálója a szabadság allegóriáját viszi színre. A Definíciós kísérletek pedig az egyik legérdekesebb ciklus, amely talán leginkább a wittgensteini tapasztalatra vezethető vissza (amiről nem lehet beszélni, arról hallgatni kell). Már a cikluscím is egy logikai eljárásra utal, amely során valamilyen nyelvi (vagy akár matematikai) elem pontos leírására törekszünk, mivel az önmagában, írott vagy kimondott jelként nem azonosítható. A versek pedig egyszerre mutatnak rá a nyelv és a világ érzékelésének a korlátaira.

Az Ő című szövegben egy személyes névmás jelöli azt az egyént, aki a mi világunkon kívül van („Az Ő az idegen, az ő, akire mutatni szokás, / akit bemutatni, akinek bemutatni szokás”), másrészt utal a költészet alapvető alakzatának, a dialógusnak az elemeire is, ahol csak én (a megszólító), és te (akit megszólítok) létezik személyként, és amiről vagy akiről beszélünk, csak a párbeszéd tárgyaként van jelen. Az Egy láb a lábnyom, a láb és a test viszonyából indul ki, a részből megismerhető egész problémájával foglalkozik: „Egy láb. Átlagos. / A homokban elmosódott mása. // A levágott szárú farmer amputált részének fájdalma / árnyékot vet a láb izomzatára. // Arc helyett láb, én helyett láb”. Az öröm egy érzést igyekszik fizikai jelenségként megragadni; az Opera a katarzis lényegét; az Egy fotó szögletes leírása pedig a fénykép keretbe zárt pillanatnyiságát érzékelteti (mit mond egyetlen kép, hogyan tudjuk visszaadni a látványt, ha magunkban nem egészítjük ki történetté az állóképet).

A negyedik, Színek könyve ciklust – amelynek versei egy-egy szín leírásai – a szerzői jegyzet szerint Derek Jarman filmrendező életműve és Chroma című könyve ihlette. Csehy itt is tudásszerkezetekkel dolgozik: a címekbe emelt színek kultúrtörténeti, történelmi vagy egyedi eseményeket jellemeznek (a buzérvörös például a rohonci mészárlást; a „világ vöröse” Piroska-parafrázis; a grafitszürke utalás a halotti lepelre). A szín a fény szemünk általi, pillanatnyi érzékelése, így az alapszínekből kikeverhető árnyalatok a versekben is impulzusokként működnek, amelyek „eredete” a fényhez és a sötétséghez való viszonyukból származik. Ahogy például Goethe Színtanában a színek „a fény tettei és szenvedései”, úgy Csehynél is hozzárendelődnek az emberi élményekhez, bűnökhöz, etikai jelleggel bírnak. A rózsaszín így válik a természeti jelenségből (a rózsa színe) a mesterséges eljárások (mélyhűtött lazaclé) és a kiszolgáltatottság jelölőjévé (a nyers hús színe, „otthon van lágerben, operában, hentesnél, kertben”). A kobaltkék több szálon megvalósuló képleírás, ahol az idő függvényében változó szín egyszerre utal a művészetre (a foszforsavas festék a kottán, porcelánon, textilen, festményen, a kék Wilhelm von Plüschow fotóin), a természet körforgására („puffadásban lehulló gyümölcsök cefréje”), illetve mesterséges, a természettel ellentétes vagy civilizációs jelenségekre (arisztokratikus kutyabőr, műanyagok).

Csehy Zoltán verseskötetében a nyelv, a képiség és a hangzósság sűrű szövete az emberi létezés komplexitásáról, polarizáltságáról ad hírt, és az ellentétes pólusok között érzékelhető árnyalatok pillanatnyiságát rögzíti. Figyelemreméltó, fontos, meghatározó könyv.

Csehy Zoltán: Fogli d’album
Kalligram, Pozsony, 2023, 200 o.