Szabadlábra helyezték a kémkedéssel gyanúsított Pavel Bučkát

Pavel Bučka
Pozsony |

Pavel Bučka, a liptószentmiklósi katonai akadémia volt tisztviselőjét, akit azzal gyanúsítanak, hogy hosszú távon együttműködött az orosz katonai hírszerzéssel, szabadlábon védekezhet.

A Szlovák Legfelsőbb Bíróság csütörtökön semmissé nyilvánította a Specializált Büntetőbíróság határozatát, és a terheltet szabadlábra helyezte – tájékoztatott Alexandra Važanová, a Legfelsőbb Bíróság szóvivője csütörtökön.

„A Legfelsőbb Bíróság 2T szenátusa – figyelembe véve a benyújtott ügyirat tartalmát és az összes törvényes feltételt – nem találta indokoltnak a terhelt letartóztatását” – közölte a szóvivő.

Az orosz katonai hírszerzéssel való együttműködés ügyében a rendőrség két személy ellen indított eljárást kémkedés és csúszópénz elfogadása miatt. A hatóságokkal együttműködő Pavel Bučka mellett a másik gyanúsított Bohuš G., egy állam által letiltott weboldal szerzője. Mindketten beismerték a tettüket. Elmarasztaló ítélet esetén négytől 13 évig terjedő szabadságvesztésre számíthatnak.

Bučka 2013 óta szolgáltathatott információkat az orosz titkosszolgálatoknak a NATO a Szlovák Köztársaság Fegyveres Erőinek  érdekeiről. Az információkért kapott összegről is vallott. A Katyusa fedőnevű akció keretében vették őrizetbe őt. A házkutatások során a rendőrség USB-kulcsokat, érzékeny és titkos információkat tartalmazó számítógépeket, a kapcsolattartási tervekről és találkozókról készült részletes feljegyzéseket, valamint váltott dokumentumokat foglalt le.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?