Višňovský parádéja

Pozsony. Nagy ováció fogadta szombaton Ľubomír Višňovskýt, amikor kikorcsolyázott a Zvolen-Slovan hokidöntő első pozsonyi találkozójára. A kékek NHL-es hátvédje ugyanis makacs térdsérülés miatt kénytelen volt kihagyni néhány meccset, s most felkészülés, edzés nélkül is vállalta a játékot.

Pozsony. Nagy ováció fogadta szombaton Ľubomír Višňovskýt, amikor kikorcsolyázott a Zvolen-Slovan hokidöntő első pozsonyi találkozójára. A kékek NHL-es hátvédje ugyanis makacs térdsérülés miatt kénytelen volt kihagyni néhány meccset, s most felkészülés, edzés nélkül is vállalta a játékot. „Az a legszörnyűbb dolog, ha egy hokis nem léphet jégre, s a lelátón kell végigizgulnia a meccset. Csak szombaton döntöttem el, hogy vállalom a játékot, egy kicsit azért izgultam, vajon bírja-e majd a sérült térdem. Az orvos szerint még legalább három hetet kellett volna pihennem. Szerencsére minden rendben volt, olyannyira, hogy még gólt is ütöttem...” – mondta a tegnapelőtti, 5:2-es hazai sikerrel végződött hokiderbi legjobbja.

Višňovský kezdettől fogva kitűnő teljesítményt nyújtott, hibátlanul védekezett, s remek indításokat adott társainak. A meccs közepén pedig – 1:1-es állásnál – látványos bombagólt lőtt emberelőnyből. Sorsdöntő találat volt, hiszen éppen ez a fórgól törte meg az „első félidőben” magabiztosan korongozó ellenfelet, amely aztán láthatóan elbizonytalanodott és nem sok ellenállást tanúsított.

A Slovan védőjének még volt egy párját ritkító alakítása: nem sokkal a gól előtt saját kapuja közelében korongott szerzett, s végigszlalomozott a pályán, valamenyi rátámadó zólyomi játékost átjátszott, elfektetett, majd egyedül tört kapura, ám egy kicsit kisodródott, s lövése, Križan kapust érintve centiméterekkel hagyta el a jobb alsó sarkot. Látványos csatárteljesítmény volt – hátvédtől.

A harmadik döntő mérkőzés után is kihirdették a meccs legjobbját, mégpedig az újságírók sms-szavazatai alapján, s természetesen Ľubomír Višňovský vihette haza a csapat főszponzorától kapott, hatalmas serleget. „Az egész csapaté ez a díj! Különben az a fontos, hogy nyertünk, annak is nagyon örülök, hogy ment a játék és ütöttem egy gólt...”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?