Versenyben a dobogóért

Pozsony. Nem nagyon lelkesednek a sárga-feketék és az égszínkékek a ligarajt előtt. Legalábbis ilyen értelemben beszéltek vezetőik a tegnapi sajtótájékoztatón.
INTER.

Pozsony. Nem nagyon lelkesednek a sárga-feketék és az égszínkékek a ligarajt előtt. Legalábbis ilyen értelemben beszéltek vezetőik a tegnapi sajtótájékoztatón.

INTER. Mostanság olyan helyzetben leledzik a klub, mint az elmúlt három év során soha: Šuchančok és Ľalík Görögországba távoztak, Ševela Máriatölgyesre, a jugoszláv Secskovicsnak híre veszett. Ez nem is lenne baj, csakhogy helyettük nem érkeztek még csak közepes nevek sem, mert ugyan mit mond a szurkolónak a kassai Opršal vagy a partizánskei Paulík? A csapattal edz a brazil Machado, de még nem döntöttek sorsáról. František Šulka klubelnök: „Tisztában vagyunk a csapat képességeivel, ezért nem mondjuk azt, hogy célunk a bajnoki cím minden áron való megvédése; mérsékelt a derűlátásunk, de ott akarunk lenni az érmekért folyó versengésben.” Jozef Bubenko edző dicsérte az alapozást, a játékba hozás időszakával már kevésbé elégedett: „Ami legjobban aggaszt, problémáink akadtak a helyzetkihasználással. Az ősz folyamán is ez hátráltatott bennünket a jobb eredmények elérésében.”

SLOVAN. Most nem volt a nyárhoz hasonló nagytakarítás, áttekintehetlen jövés-menés. Csupán annyi történt, hogy amikor kinevezték Ján Švehlíket edzőnek, a vezetők hirtelen a bajnoki címet kezdték emlegetni (ők tudják, miért). Pedig a csapat ugyanaz, mint amelyik az őszi szezonban a 7. helyen landolt (csak jóval a megdöbbentő kijelentés után csatlakozott hozzá a tehetséges eperjesi Šesták). Persze, mára már változott az értékítéletük, szót sem ejtettek az elsőségről. Azt viszont elvárják az együttestől, hogy jóval feljebb menjen a tabellán, dobogóközelbe vagy dobogóra kerüljön. Mert ahogy Švehlík edző mondta, maximális erőbedobással, hozzáállással és küzdőképességgel eredményes lehet a kollektíva. ĺgy igaz. (T.V.)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?