VÉLEMÉNYEK

LÁSZLÓ CSABA, a Ferencváros vezetőedzője: „Minden csapat úgy futballozik, ahogy az ellenfél engedi. Mi úgy játszottunk, hogy a hollandoknak nem sok közük volt a mérkőzéshez. Csapatom győzelmet érdemelt volna, ezért úgy érzem, nem egy pontot nyertünk, hanem kettőt veszítettünk.

LÁSZLÓ CSABA, a Ferencváros vezetőedzője: „Minden csapat úgy futballozik, ahogy az ellenfél engedi. Mi úgy játszottunk, hogy a hollandoknak nem sok közük volt a mérkőzéshez. Csapatom győzelmet érdemelt volna, ezért úgy érzem, nem egy pontot nyertünk, hanem kettőt veszítettünk. Nem szeretek a bíróval foglalkozni, de több gyanús szituáció volt a rotterdamiak 16-osánál, s közülük legalább egy biztosan büntetőt ért. Amikor egy szögletet követően lerántották Gyepest, még a tartalék játékvezető is elismerte a hibát.”

RUUD GULLIT, a Feyenoord szakvezetője: „Remek mérkőzést játszott a két csapat, elégedett vagyok játékosaim teljesítményével, viszont a kapott gól különösen fájó. Olyan távolságból, érintés nélkül nem szabadna gólt kapni. A széleken jól játszottunk, ennek köszönhetjük a gólunkat is. Úgy érzem a cserékkel nagyot lendült a játékunk, fordíthattunk volna, de sajnos ez nem sikerült.”

ALEKSZANDAR BAJEVSZKI, az FTC csatára: „Az első félidő végén, az ellenem elkövetett szabálytalanság egyértelműen 11-est ért. A Feyenoord védője a labda helyett a lábamat találta el. Nem akartam elhinni, amikor a játékvezető továbbot intett.”

LIPCSEI PÉTER, a zöld-fehérek csapatkapitánya: „ĺgy utólag kissé szomorú vagyok az elvesztett pontok miatt. Annak azért örülök, hogy végig egyenragúak voltunk egy európai élcsapattal, sőt, helyenként mi játszottunk fölényben. A közönség ismét szenzációs volt, remélem sikerült bizonyítanunk, hogy érdemes volt kijönni és buzdítani a csapatot. A mostani döntetlen mellé még legalább négy pontot kell szereznünk, úgy, hogy a Basel ellen itthon nyerni kell, és akkor továbbjuthatunk a csoportból.”

RÓBERT VAGNER, a Fradi támadója: „A Feyenoord nagyon jó együttes, ezt bizonyítja, hogy egyetlen apró figyelmetlenségünket könyörtelenül kihasználta. Több helyzetet alakítottunk ki, veszélyesebben játszottunk, kár, hogy végül így alakult. Én nem akarok a bíróval foglalkozni, minden meccsen vannak játékvezetői tévedések, sajnos ezúttal nagyon komoly helyzetben tévedett a bíró. Ha kihasználtuk volna a lehetőségeinket, akkor az elmaradt tizenegyesek nélkül is nyerünk.” (sz. z.)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?