Vége az ínséges időknek?

Dunaszerdahely. Tegnaptól iráni többségi tulajdonosa van a DAC II. ligás futballcsapatának. Amir Huszain Fathee megvette a klub részvényeinek hetven százalékát, a maradék 30 százalék továbbra is az önkormányzat tulajdonában maradt.

Új tulajdonossal, edzővel és csapattal kezdi a DAC a tavaszi pontvadászatotÖrzsik Ödön illusztrációs felvételeA megállapodás, melyet Pázmány Péter polgármester és Amir Huszain Fathee írt alá határozatlan időre szól, de abban az esetben azonnal felbontható, ha az együttes kiesne a IV. ligába. Értesüléseink szerint a főtámogató a szerződés értelmében a tavaszi idényben legalább hetvenezer eurót utal át a DAC számlájára. Az iráni szponzor arra a kérdésre, hogy mivel foglalkozik, azt válaszolta, hogy az iráni II. ligás FC Teherán tulajdonos-elnökeként tevékenykedik. Látva a nagy csodálkozást kés#bb hozzátette, hogy emellett még ügyvédként is dolgozik...

Elmondta, Ausztriában ismerkedett meg a dunaszerdahelyi vezetőkkel. „Segíteni akarok a szép hagyományokkal rendelkező egyesületen. Látványos és eredményes futballt akarunk játszani, így szeretnénk visszacsalogatni a szurkolókat a lelátóra. Arra egyáltalán nem is gondolok, hogy esetleg az idény végén búcsúra kényszerülnénk. Robert Pflug személyében kiváló osztrák edzőt szerződtettünk, aki hosszú évekig eredményesen dolgozott a Strum Graznál. Biztosra veszem, hogy remek gárdát kovácsol össze. Emellett jó képességű játékosokat is igazoltunk. Nem tagadom, nagy terveim vannak, a következő idényben már a bejutásért indulunk harcba. Távlati célunk, hogy a DAC hosszú idő után ismét kijusson a nemzetközi porondra” – jelentette ki az iráni befektető.

Továbbá elmondta, egyelőre nem tervez változásokat a klub vezetésében, de hamarosan egy megbízott emberük felügyeli majd a klubban zajló munkát. Megtudtuk, hogy a főtámogató beleegyezése nélkül nem lehet a klubban semmilyen pénzügyi tranzakciót lebonyolítani.

Amir Huszain Fathee személyesen látta a DAC legutóbbi, szenci találkozóját, amelyet a sárga-kékek 3:0-ra megnyertek. „Örülök, hogy egyre jobban belelendülnek a játékosok, ha a bajnoki találkozókon is ilyen teljesítményt nyújtanak, akkor elrugaszkodunk az alsóházból” – kommentálta a látottakat.

Rangos nyári torna Dunaszerdahelyen

Dunaszerdahely. A DAC fennállásának 100. évfordulója alkalmából nyáron rangos nemzetközi tornát rendeznek. Az iráni többségi tulajdonos elmondta, hogy egy népszerű magyar együttes (valószínűleg a Ferencváros), a Strum Graz, az FC Teherán és a házigazdák együttese méri össze majd erejét. (sz. z.)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?