Újra Zalka Csaba neve a vándorserlegen

Másodszor is Zalka Csaba neve került a Somorja legjobb sportolója vándorserlegre. A fiatal kajakos 2015 után 2016-ban is a legjobbnak bizonyult a csallóközi város klubjainak és sportbizottsági tagjainak szavazásán.

Másodszor is Zalka Csaba neve került a Somorja legjobb sportolója vándorserlegre. A fiatal kajakos 2015 után 2016-ban is a legjobbnak bizonyult a csallóközi város klubjainak és sportbizottsági tagjainak szavazásán. Karácsony előtt gálaműsoron adták át a díjakat.

Nyolc asztalnál nyolc klub képviselői ültek a művelődési ház nagytermének színpada előtt, köztük az a huszonhárom sportoló, akiket soraikból neveztek az ankétba. Mindegyikre lehetett szavazni, s a pontszámok adták meg a végső sorrendet. Orosz Csaba házigazda, a képviselő-testület sportot is felügyelő bizottságának elnöke mindannyiukat győztesnek nevezte, mert öregbítik a város hírnevét az országban és a nemzetközi porondon is. „Újabb sikeres évet zártunk” – húzta alá az egykori kiváló kenus, s elmondta, hogy először fordult elő a város sportéletében, hogy három olimpiai küldöttük volt Rio de Janeiróban: a kajakos Linka Tibor, a kenus Farkas Vince és bocsás paralimpikon Jakub Nagy. És 2016-ban szintén először fordult elő, hogy somorjai sportoló állt az olimpiai dobogón: Linka Tibor tagja volt az ezer méteren ezüstérmes szlovák férfi-kajaknégyesnek. Farkas B döntős volt C1 ezer méteren, s végül tizedikként rangsorolták. Nagy nem jutott tovább csoportjából. Utóbbi vastaps kíséretében különdíjat vett át az ünnepségen.

Ők legyenek a többi somorjai sportolói példaképei, hangzott el a szónok szájából, és megkezdődött a nevezettek bemutatása. S miután megismerkedtünk a mezőnnyel, következett a legjobb tíz ismertetése. Tavalyhoz képest ez újdonság volt, hiszen legutóbb mindössze nyolc sportolót rangsoroltak. Újdonság volt az is, hogy díjátadónak Somorja élvonalbeli sportembereit kérték fel, így került a színpadra Domsitz Márton, a pozsonyi Inter kosarasa, Horváth Csaba, az STK 1914 labdarúgója, Orosz Szabina, a pöstényi női kosárlabdacsapat játékosa és Jakubík Gábor idei Európa-bajnok kajakos.

Az év sportolójának ismét a kajakos Zalka Csabát hirdették ki. Vass Géza védence 190 pontot szerzett, s benne ült az idén Plovdivban ezer méteren Európa-bajnok junior szlovák kajaknégyesben. Ugyanott és ugyanezen a távon kajakkettesben második volt Samuel Balážzsal, kétszázon K1-ben pedig bronzérmes lett. A minszki junior vb-n társával K2-ben harmadikként ért célba. Itthon közel tíz bajnoki címet szerzett az ígéretesen fejlődő kajakos. Mögötte idén is a vívó Bittera Kitti lett a második, tizenkét ponttal a győztes mögött, harmadikként pedig a birkózó Szeiler Mátyást rangsorolták, ő közel hatvan ponttal kevesebbet (119) kapott, mint az előtte végző versenyző.

A klubok nevezettjei és az ankét díjazottjai a Hírkosárban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?