Újra nyílt a kiesés elleni harc

<p>Nem tudott pontot szerezni Kassán a DAC, a sárga-kékek 2:1-re kaptak ki a kupagyőztestől a labdarúgó Corgoň Liga 31. fordulójában. A nyitraiak így már a dunaszerdahelyiek nyakán lihegnek, de a DAC-nak továbbra is a saját kezében van a sorsa.</p>

ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS

„Nem tudom, miért nem azt játszottuk az első félidőben, amit megbeszéltünk – mondta lapunknak Radványi Miklós, aki szerint csapata még nem játszott ilyen gyengén tavasszal, mint Kassán az első 45 percben. – Tény, hogy az eltiltott Kristót és a sérült Ujlakyt nehéz volt pótolni, de a fő gond az volt, hogy kényelmesen futballoztunk, nem voltunk agresszívek, nem mozogtunk a pályán. A szünetben is elmondtam, hogy a kiesés ellen nem így kell játszani, ilyen hozzáállással nem lehet kiharcolni a bentmaradást.”

A kassaiak az első félidőben Novák és Diaby góljával 2:0-ra vezettek, s bár a második félidő elején Szabó Ottó szabadrúgásból szépített, s a dunaszerdahelyiek játéka feljavult, a pontszerzéshez ez kevés volt. A DAC-nak egyébként nem megy Kelet-Szlovákiában, eddigi 15 élvonalbeli bajnoki meccséből 13-at elvesztett Kassán, kétszer pedig döntetlenezett.

Mivel a bajnokság már holnap folytatódik, a DAC-ra pedig nagyon fontos mérkőzés vár a nagyszombati Spartak ellen, Radványi tegnap előzetes terveivel ellentétben edzést tartott, hogy rendet csináljon a fejekben. „Volt egy monológom az öltözőben. Megkérdeztem, miért történt meg már megint, hogy idegenben az első félidőt odaajándékozzuk a hazaiaknak. Kedden ott kell folytatnunk, ahol a második félidőben abbahagytuk, mert akkor már domináltunk. Vissza kell térnünk ahhoz az egyszerű, becsületes, alázattal teli játékhoz, amivel kezdtük a tavaszt” – hangsúlyozta Radványi.

Mivel a nyitraiak nyertek, pontszámban gyakorlatilag beérték a DAC-ot. „Tudat alatt biztos ott volt a fiúk fejében a nyitraiak sikere, bár nem szeretném, hogy velük foglalkozzanak – mondta Radványi. – Nem kell pánikolni, a saját kezünkben a sorsunk, s fantasztikus szurkolók állnak mögöttünk.” (bt)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?