Triplázott, remekelt Fazekas

Ekel. A nyugat-szlovákiai V. liga keleti csoportjának 22. fordulójában végre azt nyújtották a tabella élcsoportjában tanyázó ekeliek, amit edzőjük és szurkolóik joggal elvárnak tőlük. A Komjatice elleni hazai környezetben lejátszott találkozón rosszul kezdtek, védelmük megingásából a 14. percben Oláh húzott hasznot.

Ekel. A nyugat-szlovákiai V. liga keleti csoportjának 22. fordulójában végre azt nyújtották a tabella élcsoportjában tanyázó ekeliek, amit edzőjük és szurkolóik joggal elvárnak tőlük. A Komjatice elleni hazai környezetben lejátszott találkozón rosszul kezdtek, védelmük megingásából a 14. percben Oláh húzott hasznot. Négy perc elteltével Kensuke Fazekast futtatta lyukra, a hazaiak befejező csatára pedig a kapus mellett a bal alsó sarokba gurított. A 41. percben Eredei iramodott meg a labdával a jobb szélen, a kapu előterébe érve ballal a rövid sarokba célzott. Hazai rohamokkal kezdődött a második játékrész. Az 54. percben Halász Erdeihez tálalt, aki tizenkét méterről a hosszú sarokba bombázott. Egyórányi játék után már levegő után kapkodtak az erőnlétileg rosszabbul felkészített vendégek. A 79. percben Erdei húzott el a jobb szélen, a második hullámban érkező Kensukehoz passzolt, aki mintegy nyolc lépésről a léc alá durrantott. A végjátékban Fazekas előbb a 89. percben több védőt kicselezve játszotta magát tisztára és a kapus feje felett a hálóba lőtt. Egy perccel később ismét faképnél hagyta őrzőit és a kapust is becsapva állította be a végeredményt.

OKOLIČNÁ N/O.– KOM?JATICE 6:1 (2:1). Gólok: Fazekas (19., 89., 90), Eredei (42., 54.), Kensuke (79.), ill. Oláh (14.). Sárga lap: Piller, Fridrich, Marek Marenčák. Játékvezető: Markech, 250 néző.

OKOLIČNÁ N/O.: Mautner–Somogyi, Bartal, Fekete, Meleg (81. Bohos), Erdei (84. Misijama), Fazekas, Turza, Piros, Halász, Kensuke. KOMJATICE: Piller–Oláh, Kalu?žák, Fridrich, Nemeš (44. Melicharek), Konderík, Letko, Mich.l Marenčák (72. Jaššo), Mart. Marenčák, Marek Marenčák, Krehák. (ái)

EDZŐI VÉLEMÉNY

Anton Grajcár (Okoličná n/O.): „Az időhúzással kísérletező vendégek az első félidőben kizökkentettek bennünket a ritmusból. Fontosnak tartom, hogy még a szünet előtt étvettük a vezetést. Fordulás után már beindult, olajozottan működött a gépezet, szépségdíjas találatainkat tetszetős kombinációk előzték meg. ” (ái)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?