Továbbra is sok a sérült

Rimaszombat. Két rosszul sikerült mérkőzés után a jobb folytatásban reménykedve várják a rimaszombatiak a mai, Banská Bystrica elleni mérkőzést. Peter Zelenský vezetőedző a sok sérült mellett (Benko, Lipovský, Mráz, Piszár, Sľuka) eltiltások miatt nem számíthat Tomko és Németh Krisztián játékára sem..

Rimaszombat. Két rosszul sikerült mérkőzés után a jobb folytatásban reménykedve várják a rimaszombatiak a mai, Banská Bystrica elleni mérkőzést. Peter Zelenský vezetőedző a sok sérült mellett (Benko, Lipovský, Mráz, Piszár, Sľuka) eltiltások miatt nem számíthat Tomko és Németh Krisztián játékára sem.. A rutinos hátvéd elárulta, a lelátón ülve még nagyobb izgalommal figyeli az összecsapást, mint amikor a játéktéren maga is beleszólhat az eredmény alakulásába: „A tribünön ülve kétszeresen fáj, ha nem megy a csapatnak, mivel nem tudok segíteni a társaimnak. De tudom, a többiek is mindent megtesznek a sikerért.”

Egy hete még úgy tűnt, magára talált az újonc, ám az Artmedia otthonában elszenvedett 7:1-es vereség, majd a Ličartovce elleni hazai botlás újra elrontotta a gömöri szurkolók kedvét. „Mikor már formába lendültünk volna, jött az újabb hullámvölgy. A beszterceiek ellen győznünk kell. Nem lesz könnyű, de mostanában ők is hasonló problémákkal küzdenek, ezért bízom a jó eredményben. Hazai pályán a jobbak közé tartozunk, ezúttal sem engedhetjük ki kezünkből a 3 pontot” – vélekedett a rimaszombati játékos. (bt)

A 15. forduló műsora – szombat, 13.30: Ružomberok–Inter, Púchov–Žilina, Dubnica–Artmedia, Rim. Sobota–B. Bystrica. Vasárnap, 17.30: Trenčín–Trnava.

A bajnokság állása:

1. Dubnica 14 7 6 1 25:14 27

2. Žilina 14 7 5 2 30:14 26

3. Artmedia 14 7 3 4 23:16 24

4. Ružomberok 14 7 3 4 25:20 24

5. Púchov 14 6 2 6 15:18 20

6. Trenčín 14 5 4 5 18:18 19

7. B. Bystrica 14 4 5 5 23:23 17

8. Trnava 14 3 4 7 16:21 13

9. Rim. Sobota 14 3 4 7 16:21 13

10. Inter 14 1 4 9 12:29 7

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?