Totti nem kell a Real Madridnak

Madrid/Róma. Tovább erősítene a Real: David Beckham után Madridba csábítanák Thierry Henryt és Ruud van Nistelrooyt.

Jorge Valdano, a Real Madid sportigazgatója határozottan cáfolta azokat a lapértesüléseket, melyek szerint Francesco Totti, az AS Roma labdarúgója a spanyol elitklubban folytatja pályafutását. Ugyanakkor azt is kizártnak tarja, hogy Ronaldo visszatér az Internazionaléhoz.

„Soha nem beszéltem Tottival. A Real Madrid semmilyen ajánlatot nem tett neki – mondta Valdano egy nápolyi rádióállomásnak. – Nem vonom kétségbe tehetségét, de jelenleg nem rá van szükségünk. Az a poszt, amelyen ő játszik, már be van töltve.” A sportigazgató cáfolta azt is, hogy Ronaldo elhagyja a spanyol fővárost és visszatér az Internazionaléhoz: „Jól érzi magát nálunk, boldog. Elképzelhetetlennek tartom ezt a lépést – fogalmazott.

A Real Madrid vezetőedzője, Carlos Queirozt szívesen látná csapatában Thierry Henryt és Ruud van Nistelrooyt, de egyelőre egyik sztár sem akarja elhagyni jelenlegi csapatát. „Őket választanám, ha nekem kellene döntenem a nyári átigazolási időszakban. Mindketten érett játékosok lettek. A francia erőben és tudásban is a csúcsra ért, kiválóan használja ki lehetőségeit. A holland is remek teljesítményre képes – mondta a portugál tréner a Marca című sportnapilapnak. A francia csatárzseni az elmúlt hónapokban többször kijelentette: meg akarja hosszabbítani jelenlegi szerződését, továbbra is az Arsenalban szeretne játszani.

Queiroz a 2002-2003-as szezonban Sir Alex Ferguson vezetőedző segítőjeként napról-napra tapasztalhatta, hogy van Nistelrooy posztjának legjobbjai közé tartozik a világon. Emiatt sem meglepő a vágya, de ennek megvalósulását szinte lehetetlenné teszi, hogy a holland focicsillag nemrég 2008-ig meghosszabbította kontraktusát a Manchester Unitednél. Az elmúlt napokban a spanyol sajtó az AS Roma szupersztárját, Francesco Tottit is hírbe hozta a Reallal, de a vezetőedző – nagy meglepetésre – nem tartaná megfelelő lépésnek az olasz támadó szerződ-tetését. – Jelenleg nem rá lenne leginkább szüksége a csapatnak - jegyezte meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?