Tizenhárom légióssal

A világbajnok szlovák jégkorong-válogatott is részt vesz a Moszkvában kilenc nap múlva kezdődő Baltika Kupa (korábban Izvesztyija Kupa) nemzetközi tornán. Az orosz fővárosban még a házigazdák együttese, a cseh, a svéd és a finn csapat küzd az elsőségért.

Škovira és Šimonovič kapus is ott lesz a moszkvai Baltika Kupa nemzetközi hokitornánTASR-felvételFrantišek Hossa, a szlovák gárda új vezetőedzője hat korongozót nevezett a májusban világbajnokságot nyert válogatottból. A mostani keretben tizenhárom idegenlégiós található: heten Csehországban, hárman Svédországban, ketten Oroszországban profiskodnak, egy játékos pedig a finn élvonalban szerepel. Érdekesség, hogy egy újonc sincs a Baltika Kupára utazó együttesben, viszont néhányan hosszabb-rövidebb szünet után ismét bizonyíthatnak (Rybár, Pavlikovský, Čierny, Milo, Hlinka, Vaic, Rataj és Škovira). Igor Murín, az Extraliga éllovasának, a trencséni gárdának a kapusa sérülés miatt nem utazik a moszkvai seregszemlére.

– Külön nem készültünk, s nem is készülhettünk a Baltika Kupára, éppen ezért nem tudjuk, milyen formában lesznek a fiúk. Egy biztos, nagyon nehéz ellenfelek várnak ránk. Hogy mivel lennék elégedett? Elsősorban lelkes, és taktikus játékot várok a fiúktól, s remélem, az eredmények sem maradnak el. Tulajdonképpen ezzel a tornával elkezdődik a világbajnoki felkészülés első szakasza – mondta František Hossa.

A szlovák válogatott kerete: Miroslav Šimonovič (HC Košice), Pavol Rybár (Slovan Bratislava)–Martin Čakajík (Liberec), Boris Žabka (Třinec), Andrej Novotný (Pardubice), Tomáš Starosta (Dukla Trenčín), Richard Pavlikovský (HV 71 – svéd), Ladislav Čierny (Lada Togliatti – orosz), Dušan Milo (MoDo – svéd), Martin Štrbák (Lokomotiv Jaroszlavl – orosz)–Radoslav Kropáč (Liberec), Ľubomír Hurtaj (Plzeň), Ľubomír Pištek (Pardubice), Marcel Hanzal, Roman Kukumberg, Ján Zlocha (mindhárom Dukla Trenčín), Róbert Tomík (Sparta Praha), Ján Lipiansky, Igor Rataj (mindkettő Slovan Bratislava), Miroslav Škovira (HC Košice), Miroslav Hlinka (MoDo), Ľubomír Vaic (SaiPa – finn). Tartalékok: Miroslav Lipovský (Skalica), Vladimír Urban (Liptovský Mikuláš), Tomáš Harant (Žilina), Roman Tomas (Poprad), Jaroslav Kmiť, Ľubomír Sabol (mindkető HC Košice).

A MŰSOR

DECEMBER 16., 18.30: Finnország–Szlovákia (ezt a meccset Helsinkiben játsszák, a többi összecsapásra Moszkvában, a Luzsnyiki Sportpalotában kerül sor); 16.30: Oroszország–Svédország;

DECEMBER 17., 16.30: Csehország–Svédország; DECEMBER, 18., 13.00: Csehország–Szlovákia, 16.30: Oroszország–Finnország; DECEMBER 19., 16.30: Svédország–Finnország; DECEMBER 20., 15.00: Svédország–Szlovákia; DECEMBER 21., 10.30: Oroszország–Szlovákia, 14.00: Csehország–Finnország; DECEMBER, 22., 10.30: Oroszország–Csehország. (zsi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?