Tata Martino távozik

Barcelona. Távozik posztjáról Gerardo „Tata” Martino, a bajnoki címről lemaradt Barcelona labdarúgócsapatának vezetőedzője.Az argentin szakember az utolsó bajnoki fordulót követően jelentette be, hogy nem folytatja a munkát. Martino tavaly nyáron vette át a katalán együttes irányítását.

Barcelona. Távozik posztjáról Gerardo „Tata” Martino, a bajnoki címről lemaradt Barcelona labdarúgócsapatának vezetőedzője.

Az argentin szakember az utolsó bajnoki fordulót követően jelentette be, hogy nem folytatja a munkát. Martino tavaly nyáron vette át a katalán együttes irányítását. Sajtóértesülések szerint a Barcelona korábbi játékosa, a Celta Vigo volt trénere, Luis Enrique lehet az új vezetőedző.

Gerardo Martino 2013 nyarán lett a Barca vezetőedzője, és rögtön a szezon elején Spanyol Szuperkupát nyert az együttessel. Irányítása alatt a katalánok a Bajnokok Ligájában a negyeddöntőig jutottak, a bajnokságban pedig a második helyen végeztek. Utoljára a 2007/08-as idényben fordult elő, hogy a katalán klub nem tudott semmilyen trófeát nyerni. (MTI, nso)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?