Támogatókra várnak

Pozsony. Az Inter labdarúgóklub vezetői egyelőre még nem írták alá a szponzori szerződést a Slovnafttal, ezért komoly anyagi gondokkal küszködnek. Elárulták, ha nem sikerült volna eladniuk Gáspárt, még nagyobb problémáik lennének.

Nincs könnyű helyzetben Pecze Károly (jobbról a második), a pozsonyi Inter vezetőedzőjeSomogyi Tibor felvétele Ezek után érthető, hogy nem érkeztek új futballisták, csupán Tomčák (Báč) és Pončák (Šar. Michaľany) tért vissza féléves vendégjátékáról. Gáspár József a japán második vonalbeli Szendai csapatában folytatja, az ázsiaiak 130 ezer eurót fizettek érte. Rajta kívül Lelkeš (DAC) távozott. A helyükre tehetséges ifjúsági játékosok kerültek.

„Csak addig nyújtózkodhatunk, amíg a takarónk ér, így továbbra is a sajátnevelésű fiatalokra építünk. Tárgyalásokat folytatunk a Slovnaft többségi tulajdonosával, a MOL-lal, amely tavaly a korábbi támogatás mértékének a felét juttatta részünkre, ám eddig még nem sikerült megegyeznünk. Decemberben részvénytársasággá alakultunk, várjuk a tőkeerős szponzorokat. Valótlanok azok az állítások, hogy a Slovanból kiebrudalt Daniel Jammer megkeresett volna bennünket. Ha ajánlatot tenne, biztosan megegyeznénk... Gondjaink ellenére meggyőződésem, hogy előrelépünk a tabellán” – szögezte le Peter Ďatel klubelnök.

Megtudtuk, Marek Čech iránt francia és olasz klubok mellett a prágai Sparta is érdeklődött, ám keveset kínáltak érte. A sárga-feketék költségvetése 56 millió koronát tesz ki, ebből 14 milliót a stadion működtetésére, a tartalékcsapat- és az utánpótlás-nevelésre pedig 8 milliót költenek. A labdarúgók átlagos alapfizetése 25 ezer korona, a győzelemért 200 ezer koronát kap a csapat.

„Rendkívül nehéz tavasz előtt állunk, hiszen nagyon kiegyensúlyozott a mezőny. Bízom benne, hogy védenceim eredményesebbek lesznek, mint az első felvonásban. Elsősorban hazai mérlegünkön akad javítanivaló” – mondta lapunknak Pecze Károly vezetőedző.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?