Szabicsé az Aranylabda

Budapest. Sportújságírók szavazatai alapján idén – Lisztes Krisztiánt (Werder Bremen) és Szűcs Lajost (Ferencváros) megelőzve – a Stuttgartban légióskodó Szabics Imre szerezte meg a magyar Aranylabdát.

Szabics (a labdával) már elhódított egy trófeátHárom évvel ezelőtt az nb1.hu honlap folytatta az egykori Foci hetilap kezdeményezését – a Sport plusz hetilappal és a Magyar Sportújságírók Szövetségével karöltve –, miszerint a France Football Aranylabdájához hasonlóan minden év végén megszavaztatja a magyaroszági sajtó képviselőit: szerintük ki a legjobb magyar futballista.

Idén 31 sportújságíró szavazott, s a végső győztes Szabics Imre fölényére jellemző, hogy a maximálisan szerezhető 155 ponttal hódította el a trófeát. A címvédő Lisztes Krisztián második lett 78 ponttal, a harmadik helyre pedig Szűcs Lajos (42) futott be.

A legjobb otthon játszó magyarnak – Gera Zoltánt és Böőr Zoltánt megelőzve – a Fradi kapusa, Szűcs bizonyult, a fiatal tehetség kategóriában a portugáliában légióskodó Buzsáky Ákos győzött, a legjobb edzőnek Csank Jánost (Siófok, Videoton) választották.

A légiósok között a debreceni Marius Sumudica nyert, a legjobb csapat díjat pedig épp a támadó együttese, a DVSC szerezte meg. A legjobb játékvezető 2003-ban –a sportújságírók szerint –Ábrahám Attila volt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?