Szabadkártyás a BL-főtáblán?

Az Európai Labdarúgó-szövetség a nagycsapatokra nézve kedvező módon alakíthatja át a Bajnokok Ligája főtáblájának 32-es mezőnyét.Ha az Európai Labdarúgó-szövetségen múlik, kicsit átalakul, illetve még inkább elit-, mintsem Bajnokok Ligájává válik az első számú európai kupasorozat.

Az Európai Labdarúgó-szövetség a nagycsapatokra nézve kedvező módon alakíthatja át a Bajnokok Ligája főtáblájának 32-es mezőnyét.

Ha az Európai Labdarúgó-szövetségen múlik, kicsit átalakul, illetve még inkább elit-, mintsem Bajnokok Ligájává válik az első számú európai kupasorozat. A tekintélyes La Gazzetta dello Sport értesülései szerint ugyanis az UEFA azt tervezi, hogy a négy legerősebb bajnokság (angol, német, olasz, spanyol) 4–4 főtáblás helyet kap a 32-es mezőnyben, úgy, hogy ezek közül hármat sportszakmai alapon lehet kiérdemelni, a negyedik viszont amolyan wild cardként funkcionálna. Magyarul, ha egy nagy csapat, mint most például a Manchester United, nem kerülne be a pályán elért eredmények alapján a mezőnybe, akkor szabad kártyát kaphat a szövetségtől. A hivatalos odaítélési kritériumok között egyébként a gazdasági lehetőségek, a tradíció és a szurkolói vonzerő szerepelnek. Elemzők úgy vélik, ha a szövetség keresztülviszi a tervét, a klubok által tervezett Szuperliga ötlete simán a kukában köthet ki. (Ez azért is igaz lehet jelenleg, mert a vonzó hazai televíziós szerződések miatt az angol csapatokat sem érdekli igazán egy határokon átívelő bajnokság.)

A „Szuper Bajnokok Ligája“ (nem mi fogalmazunk így, hanem a Gazzetta hírét átvevő sport1.de portál) kárvallottjai a kisebb szövetségek lehetnek. Mert amíg a francia, a portugál, az orosz vagy éppen a holland bajnokságnak két hely jutna, de például a svájci és a török is elvinne 1-1 fix pozíciót, addig vagy 45 szövetség képviselőinek összesen öt helyért kellene küzdeniük. Az új rendszer leghamarabb a 2018/2019-es évadtól léphet életbe. (sport1tv.hu)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?