Stojanov: „Nem lesz olyan egyszerű, mint azt sokan képzelik”

<p>A komáromi kosarasok 3:0-ra vezetnek az Inter elleni elődöntő-sorozatban, így ha ma (18.00) Pozsonyban ismét legyőzik a címvédőt, bejutnak az Eurovia SBL döntőjébe.</p>

A szakemberek kiegyenlített sorozatra számítottak a bajnok Inter és az MBK Rieker Com-Therm párharcában, ehhez képest a komáromiak akár a mai negyedik meccs után lezárhatják az extraliga elődöntőjét. Az eddigi három győzelem (90:85, 78:75, 91:74) ellenére teljes odafigyeléssel készülnek az újabb fővárosi találkozóra. „Nem lesz olyan egyszerű a továbbjutás, mint azt sokan elképzelik. Igaz, hogy 3:0-ra vezetünk, de a 3:4 is valós eredmény, ahogy mi nyertünk zsinórban három meccset, úgy az Inter is nyerhet sorozatban többször is. Például amikor 2011-ben Léván játszottam, a negyeddöntőben a Handlová már 2:0-ra vezetett ellenünk, mégis mi jutottunk tovább 3:2-vel, és abban az évben bajnokok is lettünk. Többször is előfordult már a kosártörténetben ilyen fordítás, figyelnünk kell, még nincs vége a sorozatnak. Nem mehetünk úgy Pozsonyba, hogy simán továbbjutunk” – nyilatkozta lapunknak Ladislav Stojanov, a komáromiak játékosa. A 26 éves bedobó akár a tavalyi elődöntőt is említhette volna: akkor fordított volt a helyzet, az Inter vezetett 3:0-ra – és ugyan a negyedik meccset is behúzta, de csak háromszori hosszabbítás után. Ma a Hant Arénában hasonlóan nagy küzdelemre lehet számítani, annál is inkább, mivel az impulzív Martin Rančík a harmadik meccsen már visszatért a sárga-feketékhez, akik eddig nélkülözték őt a playoffban. „Vártuk is, hogy már játszani fog. De az Inter kosarasai eléggé padlón vannak pszichikailag, mintha nem a saját játékukat nyújtanák. Másrészt mi nem az ellenféllel foglalkozunk, nekünk mindegy, ki van pályán a bajnoknál. Mi a saját dolgainkra figyelünk. Mindig megnézzük videón az előző meccs hibáit, és ki akarjuk őket javítani” – jegyezte meg Stojanov. Ez a harmadik meccsen mutatkozott meg a leginkább, a „menetrendszerűen” kiharcolt megnyugtató, 20 pont körüli előnyt ezúttal nem herdálták el a piros-fehérek, izgalommentessé téve a hajrát. „Sajnos minden pillanatban lehetett látni, hogy a komáromiak jelenleg jobbak, mint mi. Mindig nagy arányban elveszítjük az első két negyedet, és aztán próbálunk visszajönni a meccsbe. De ilyen csapat ellen nem elég húsz perc tényleges játék” – ismerte el Oleg Melescsenko, az Inter vezetőedzője. A komáromiaknak természetesen nem lenne ellenükre a sorminta folytatása a mai negyedik meccsen sem. Sikerükkel továbbra is veretlenek maradnának az idei playoffban, egyedüliként a mezőnyből. „Jól kell kezdenünk. Nem lesz könnyű, hiszen azt tudjuk, hogy az utolsó lépés a legnehezebb. Múlt szombaton csak kis ünneplés volt a győzelem után, de ha szerdán is jó vége lesz a meccsnek, és lezárjuk a szériát, akkor picit nagyobbat fogunk ünnepelni” – tette hozzá a magyarul kitűnően beszélő Stojanov. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?