Štěpánek elnézést kért

Pozsony. A Tatra Banka nemzetközi tenisztorna selejtezőjében 10 szlovák versenyző indult, ám egyiküknek sem sikerült kiharcolni a főtáblára jutást. Kamil Čapkovič azonban kellemes meglepetést szerzett, a szlovák junior válogatott az őt a ranglistán 300 hellyel megelőző svájci Heubergert győzte le.

Pozsony. A Tatra Banka nemzetközi tenisztorna selejtezőjében 10 szlovák versenyző indult, ám egyiküknek sem sikerült kiharcolni a főtáblára jutást. Kamil Čapkovič azonban kellemes meglepetést szerzett, a szlovák junior válogatott az őt a ranglistán 300 hellyel megelőző svájci Heubergert győzte le. „Rendezvényünk fő célja, hogy a fiatal versenyzőink tapasztalatokkal gazdagodjanak, és megszerezzék első pontjaikat a ranglistára. Azok, akik már régebbtől követik a Tatra Banka Open eredményeit, emlékezhetnek rá, hogy Karol Beck négy évvel ezelőtt szabadkártyával indult, azóta pedig már a világranglista 40. helyére küzdötte fel magát” – mondta lapunknak Igor Moška versenyigazgató. Karol Beck ma mutatkozik be a Tatra Banka Open első győztese, az olasz David Sanguinetti ellen. Beck két hete a nemzetközi közvélemény figyelmét is felhívta magára: döntőbe jutott az 1 millió dollár összdíjazású szentpétervári tornán.

A hétvégi párizsi viadal döntőse, Radek Štěpánek az utolsó pillanatban sérülésre hivatkozva lemondta a részvételt. „Nagy veszteség ez a torna számára, de azok a versenyzők, akik az előző héten nehéz mérkőzéseket játszottak, általában az első körben kiesnek. Megértem Štěpáneket, hogy inkább a pihenést választotta. Tegnap egyébként személyesen kért elnézést, elmondta, hogy bokaficammal bajlódik” – kommentálta az esetet Igor Moška.

ÉRDEKESEBB EREDMÉNYEK, egyes, 1. forduló: Djokovics (szerb-montenegrói)–Mertiňák (szlovák) 6:3, 6:4; Hrbatý–Lacko 6:3, 6:2. A tegnap esti szlovák házimérkőzésen a torna első kiemeltje Dominik Hrbatý, alig 50 perc alatt jutott túl az első akadályon. Ellenfelének a mindössze 17 éves Lukáš Lackónak csupán 5 pontot engedélyezett. Igaz, a junior versenyző az első játszmában erősen bekezdett, s már 2:0-ra vezetett. A világranglista jelenlegi 14. helyezettje azonban gyorsított a játékán, s gond nélkül legyőzte a pöstyéni gimnazistát. Lacko így értékelte az összecsapást. „Tapasztalatszerzésnek remek alkalom volt, nem annyira rossz ez az eredmény. Amíg fiatalabb voltam, annak is örültem, ha találkozhattam ezekkel a játékosokkal.” Hrbatý érthetően elégedett volt a találkozót követően. „Lukaš tehetséges játékos, de még kezdő. Rosszabb kezdés után belejöttem, s már csak rajtam múlt meddig tart a meccs. Örülök, hogy sikerrel vettem az első fordulót.” (bt)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?