Spielbergben is Rosberg nyert

<p>Nico Rosberg győzelmével zárult Spielbergben a versenynaptárba tizenegy év után visszatérő Forma 1-es Osztrák Nagydíj. A 28 éves német pilóta az idén harmadszor, pályafutása során hatodszor diadalmaskodott, s már 29 ponttal vezet Hamilton előtt. A dobogó második fokára csapattársa, Lewis Hamilton állhatott fel, míg a harmadik helyen Valtteri Bottas ért célba.</p>

LŐRINCZ TAMÁS

Az időmérő edzésen némi meglepetésre Felipe Massa autózta a legjobb időt. A Williams brazil versenyzője karrierje tizenhatodik pole pozícióját ünnepelhette, utoljára a 2008-as Brazil Nagydíjon indulhatott az első rajtkockából. A második leggyorsabb időt csapattársa, Bottas érte el, a harmadikat Rosberg. Hamilton a kvalifikáció utolsó szakaszában mért kör nélkül zárt. A Mercedes britje első gyors körében négy kerékkel elhagyta a pályát, amiért időeredményét törölték, s a második mért körén is hibázott.

Felipe Massa megőrizte első helyét a rajt után, Rosberg egy jó indulással megelőzte Bottast, azonban a Williams finn versenyzője a kettes kanyar előtt visszavette rajtpozícióját. Remekül rajtolt Lewis Hamilton, aki az első körben a kilencedik helyről a negyedik pozícióba lépett előre. A második körben a négyszeres világbajnok, Sebastian Vettel autója lelassult, ám egy körrel később magához tért, de akkor már egy körös hátrányban volt. Tíz kört követően a két Williams és a két Mercedes haladt az élen Massa, Bottas, Rosberg, Hamilton sorrendben. Az ötödik Fernando Alonso (Ferrari) hátránya már nyolc és fél másodperc volt. Az első kerékcserék után a két Mercedes a Williams brazil pilótája elé került, Bottas pedig a két Mercedes közé jött vissza. Sergio Pérez a lágy gumikon tizennyolc kört követően az élen állt. A Force India mexikói pilótája a tizenötödik pozícióból rajtolt. Gutiérrez autójának jobb hátsó kerekét nem rögzítették megfelelően első kiállásánál, emiatt az eset miatt a versenybíróság veszélyes kiengedésért tíz másodperces stop/go büntetéssel sújtotta a pilótát. A huszonhatodik körben Daniel Kvjat (Toro Rosso) fékhiba miatt kénytelen volt feladni a futamot. Egy körrel később az élen álló Pérez két pozíciót vesztett, amikor Rosberg és Bottas is megelőzte, majd kicsivel később Hamilton is elment mellette.

A harminckettedik körben Vettel és Gutiérrez összeért, a német autójának első vezetőszárnya megsérült, amit cserélni kellett. Féltávnál Rosberg, Bottas, Hamilton, Massa, Alonso, Magnussen, Pérez, Hülkenberg, Ricciardo és Räikkönen autózott pontszerző pozícióban. Ekkor Vettelnek szóltak, hogy nincs értelme tovább folytatni, adja fel a futamot. A német idén már harmadszor állt ki.

Tíz körrel a futam leintése előtt Rosberg közel két másodperccel autózott csapattársa, Hamilton előtt, mögöttük a két Williams Bottas, Massa sorrendben. Utóbbira folyamatosan zárkózott fel Alonso. Verge autójánál is fékproblémák jelentkeztek, ahogy korábban csapattársánál Kvjatnál, ezért ő sem tudta tovább folytatni.

A 71 körös futamot Nico Rosberg nyerte csapattársa, Lewis Hamilton előtt, harmadikként Valtteri Bottas ért célba. Pontszerző helyen zárt még Massa, Alonso, Pérez, Magnussen, Ricciardo, Hülkenbeg és Räikkönen. Győzelmével Rosberg tovább növelte előnyét a világbajnoki pontversenyben, s már 29 ponttal vezet márkatársa előtt.

A száguldó cirkusz következő állomása július 4–6. között az angliai Silverstone lesz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?