Spartak: alázat kell a továbbjutáshoz

A nagyszombatiak kétgólos előnnyel várják a ma esti (20.30) Legia Warszawa elleni visszavágót a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező 2.

A nagyszombatiak kétgólos előnnyel várják a ma esti (20.30) Legia Warszawa elleni visszavágót a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező 2. fordulójában.

Idegenben végig jól játszva, Erik Grendel és Ján Vlasko góljával komoly előnyre tett szert a Spartak, aminek gyümölcsét a mai visszavágón arathatja le.

„A múlt heti eredményre senki sem számított, sem itt Szlovákiában, sem pedig Lengyelországban, egyértel-műen a Legia volt a párharc favoritja. Már az elején sikerült meglepnünk az ellenfelünket, aminek köszönhetően megérdemeltük a győzelmet. Ennek ellenére előre nem ünnepelhetünk, a visszavágó még nehezebb lesz, mint az első mérkőzés. Alázattal kell hozzáállnunk a mai meccshez, és a gólszerzésre kell törekednünk, mert az nagyban növelné a továbbjutási esélyeinket” – mondta a nagyszombatiak középpályása, Erik Grendel. A múlt heti góljával Grendel lett a Spartak történetének 47. játékosa, aki gólt szerzett a nemzetközi porondon.

Radoslav Látal, a nagyszombatiak trénere az Aranyosmarót elleni bajnoki után elismerte, hogy már mindenki fejében a keddi összecsapás járt, ezért is pihentette néhány játékosát.

„A srácokat nem kell motiválni, sokkal inkább fékezni az optimizmusukat. Mindenhonnan azt hallom, hogy már továbbjutóként tekintenek ránk, de ez nem igaz. El kell felejtenünk ezt, egy nehéz mérkőzés vár ránk, mert egy teljesen más Legiával fogunk összecsapni, mint a múlt héten” – mondta Látal.

A Legia is győzelemmel hangolt a mai meccsre, idegenben győzte le a Kielcét 2:1-re.

„Ez a győzelem optimizmussal tölt el minket, leginkább azért, mert remekül játszottunk a második félidőben. Hogy továbbjutunk-e? Természetesen, igen” – bizakodott a Legia támadója, José Kanté.

Ha a Spartak továbbjut, akkor a 3. körben a belgrádi Crvena zvezda–

FK Suduva Marijampolé párharc győztesével játszik. Az első mérkőzést a Zvezda nyerte 3:0-ra. Ha a nagyszombatiak kikapnak, akkor az Európa Liga selejtezőjének 3. körében az F91 Dudelange–KF Drita párharc győztesével találkoznak.

(SITA, mgy)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?