Sikerült a feljutás

Nagypeszek |

<p>A nemrég befejezett bajnoki idényben negyedszer próbálta meg a feljutást a Pohronie Sikenica csapata a lévai területi bajnokság III. osztályának délkeleti csoportjából. Az idén nem szalasztották el a kínálkozó lehetőséget.</p>

A nemrég befejezett bajnoki idényben negyedszer próbálta meg a feljutást a Pohronie Sikenica csapata a lévai területi bajnokság III. osztályának délkeleti csoportjából. Az idén nem szalasztották el a kínálkozó lehetőséget, öt ponttal megelőzték a második helyezett farnadiakat. A tizennyolc lejátszott mérkőzésből mindössze a lontóiaktól és a lekériektől szenvedtek vereséget. „Ezeken a találkozókon is mi fociztunk, de a gólokat sajnos az ellenfelek rúgták. Legszívesebben a tavaszi farnadi összecsapásra emlékszem vissza, ahol a döntetlen felért egy győzelemmel. A szóban forgó csata után biztos voltam benne, hogy elérhető távolságba került a bajnoki cím“ - tájékoztatott Viktóriusz László klubelnök.
A sportvezető azt is elárulta, hogy a menet közben felbukkant új szponzor feltételként szabta meg a magasabb osztályban való szereplést. A helyi önkormányzat támogatása nélkül nemigen tudnának létezni, hiszen ők biztosítják az autóbuszokat és a játékvezetők jutalmazását, de mindemellett a pálya karbantartását is vállalják. „A szezon előtt sikerült ismét meghosszabbítanunk Kántor, Zámečník, Lehocký és Hubert játékengedélyét, s az érsekkétyi Németh is nálunk szerepelhetett. Elsősorban Hubert, Lehocký, Barecz, Bencsík és Kántor teljesítményével voltam elégedett, de a többiek sem okoztak csalódást. Remélem, a csapat együtt marad, sőt két-három új játékost is szeretnénk leigazolni. A II. osztályban is szeretnénk meghatározó szerepet játszani, s a középmezőnyben végezni. Ténykedésemhez nagy segítséget nyújt id. Kántor Gyula vezetőségi tag“ -vélekedett a nagypeszeki sport első embere. (áb)
A teljes cikk nyomtatott kiadásunkban olvasható.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?