Sikeres fellebbezés

Párizs. A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) fellebbviteli bizottsága Párizsban úgy döntött, hogy jogtalanul törölték Jarno Trulli (Jordan-Honda) eredményét a Forma–1-es Amerikai Nagydíj leintését követően. Az indoklás szerint az olasz pilóta ügyét szabálytalanul vizsgálták ki.

Párizs. A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) fellebbviteli bizottsága Párizsban úgy döntött, hogy jogtalanul törölték Jarno Trulli (Jordan-Honda) eredményét a Forma–1-es Amerikai Nagydíj leintését követően. Az indoklás szerint az olasz pilóta ügyét szabálytalanul vizsgálták ki.

A testület megállapította, hogy az elsőfokú határozat meghozatalában az előírtnál eggyel kevesebben vettek részt.

A szeptember 30-i indianapolisi futamon Trulli negyedikként ért célba, a műszaki ellenőrzés során azonban kiderült, hogy autójának a fenéklemeze vékonyabb a megengedettnél. A műanyagból készült elemnek 9-10 mm vastagnak kell lennie, Trulli esetében ez 1,5 mm-rel elmaradt a határértéktől.

Ezért a versenyzőt megfosztották negyedik helyétől és az ezért járó 3 ponttól. A fellebbviteli bizottság a döntést hatályon kívül helyezte, Trulli és az istálló is visszakapta pontjait.

Az Amerikai Nagydíj (73 kör, 306,016 km) hivatalos végeredmény: 1. Häkkinen (finn, West-McLaren-Mercedes) 1:32:42,840 ó (198.038 km/ó átlagsebesség); 2. M. Schumacher (német, Ferrari) 1:32:53,886; 3. Coulthard (skót, West-McLaren-Mercedes) 1:32:54,883; 4. Trulli (olasz, Jordan-Honda) 1:33:40,263; 5. Irvine (ír, Jaguar) 1:33:55,274; 6. Heidfeld (német, Sauber-Petronas) 1:33:55,836.

A Forma–1-es világbajnokság végeredménye 17 futam után – pilóták: 1. M. Schumacher (német, Ferrari) 123 pont, 2. Coulthard (skót, West-McLaren-Mercedes) 65, 3. Barrichello (brazil, Ferrari) 56, 4. R. Schumacher (német, BMW-Williams) 49, 5. Häkkinen (finn, West-McLaren-Mercedes) 37, 6. Montoya (kolumbiai, BMW-Williams) 31, 7. Heidfeld (német, Sauber-Petronas), Trulli (olasz, Jordan-Honda) és Villeneuve (kanadai, BAR-Honda) 12-12. Konstruktőrök: 1. Ferrari 179, 2. West-McLaren-Mercedes 102, 3. BMW-Williams 80, 4. Sauber-Petronas 21, 5. Jordan-Honda 19, 6. BAR-Honda 17, 7. Benetton 10, 8. Jaguar 9, 9. Prost 4, 10. Arrows 1.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?