Ševela: kisebb csoda kell

Egygólos hátrányból várja a mai (20.45), Legia elleni varsói visszavágót a trencséni bajnokcsapat a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező harmadik fordulójában.A két csapat egy hete Zsolnán élvezetes meccset játszott, ám hiába volt több helyzete a trencsénieknek, megszakadt a sorozatuk, zsinórban tize

Egygólos hátrányból várja a mai (20.45), Legia elleni varsói visszavágót a trencséni bajnokcsapat a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező harmadik fordulójában.

A két csapat egy hete Zsolnán élvezetes meccset játszott, ám hiába volt több helyzete a trencsénieknek, megszakadt a sorozatuk, zsinórban tizenegy tétmeccs után most nem tudtak gólt rúgni. A 0:1-es vereség komoly nyomot hagyott a trencsénieken, a hétvégi bajnokin ugyanis simán, 3:0-ra kikaptak a nem túl acélos aranyosmarótiaktól, pedig Martin Ševela edző csak két helyen változtatott az összeállításon a Legia elleni kezdőcsapathoz képest. „Részben a fáradtság is befolyásolta a találkozót. Még nem vagyunk olyan nagy csapat, hogy egymás után többször olyan teljesítményt nyújtsunk, mint a Legia ellen. Akarattal és szívvel kell játszani” – ösztökélte védenceit már a BL-selejtezőre gondolva Ševela.

A varsói mérkőzés előtt bizakodó a hangulat az AS háza táján, idegenben ugyanis jól megy a csapatnak. Az előző selejtezőkörben az Olimpija Ljubljana otthonában 4:3-ra nyertek a trencséniek, tavaly pedig a Steaua elleni hazai vereséget követően (0:2) szintén győztek idegenben (3:2), s nagy helyzetük volt a továbbjutást jelentő negyedik gól megszerzésére is. „A Legia ellen nem két vagy három góllal kaptunk ki. Ha sikerülne betalálnunk, minden nyitott lesz, idegenben jobban szoktunk focizni. Igyekszünk valamivel meglepni az ellenfelet, és kisebb csodát véghezvinni. Az az álmunk, hogy még messzebb jussunk a BL-ben, és amíg él a remény, álmodni fogunk erről” – jelentette ki Ševela.

Azzal, hogy a párharc még nem lefutott, a lengyelek is tisztában vannak. Benik Hasik vezetőedző több kulcsjátékosát is pihentette a hétvégén, az első meccset eldöntő Nikolics Nemanja például csak az utolsó negyedórára szállt be a Wisla Plock ellen. A Legia ráadásul 0:2-ről tudott fordítani, a 3:2-es siker volt az első győzelme az Ekstraklasa 2016/ 2017-es szezonjában. „A trencsénieknek nagyon jó csapatuk van, ezt már az első meccsen is bizonyították, gyors, technikás támadóik vannak. A szezon legfontosabb meccsét játsszuk, nem szabad álmosan kezdenünk, mert a vendégek nekünk fognak rontani” – vélekedett Hasi, hozzátéve, öngyilkos taktika lenne 0:0-ra játszaniuk.

Ha Nikolics a pályán van, ez a Legiánál fel sem merül, különösen nem a BL-selejtezőben: a varsóiak az eddigi három meccsen négy gólt szereztek, s valamennyi a magyar válogatott csatár nevéhez fűződik. „Eddig fekszik nekem a BL” – írta ki közösségi oldalára Nikolics a zsolnai meccs után. Hogy a továbbiakban is elmondhatja-e ezt magáról, az a visszavágó eredményén túl az ő döntésétől is függ, ugyanis ügynöke megerősítette, konkrét ajánlattal jelentkezett érte a BL-playoffban érdekelt Porto.

A trencséniek vagy a varsóiak is ott fogják folytatni továbbjutás esetén, a kiesőt az Európa Liga playoffja várja majd. (ot)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?