Rémálomba illő volt a negyedi fociősz

Negyed |

<p>Remek őszi rajt után tizenöt meccsből tizennégyet elvesztettek.</p>

A nyár elején kérdéses volt, vajon megtartják-e III. ligás tagságukat, vagy a IV. ligában folytatják szereplésüket a negyediek. Végül a szövetség döntésének köszönhetően a legfelsőbb szintű nyugat-szlovákiai focibajnokság atipikus, tizenkilenc csapatos mezőnyében maradtak. Az őszi idény első párharcai azt sugallták, ezúttal nem a bennmaradás kiharcolására összpontosítanak a mátyusföldiek. A nyitányon döntetleneztek a nagymegyeriekkel, majd ugyancsak vendéglátóként két vállra fektették a Dubnicát, Nemšován pedig három pontot raboltak. Három bajnoki után hét ponttal az élbolyban tanyáztak.

A folytatás azonban rémálomhoz hasonlított, ugyanis párját ritkító, zsinórban tizenhárom vesztes bajnokit számláló kudarcsorozat sokkolta az egykor szebb napokat látott együttes szurkolóit. „A remek rajt után az őszi idény végéig még további tizenöt meccset játszottunk, ebből tizennégyet elvesztettünk, egy ízben pedig ikszeltünk. Amióta az eszemet tudom, ehhez hasonló negyedi negatív sorozatra nem emlékszem” – summázta a nyolc ponttal sereghajtó alakulat kiábrándító őszi mérlegét Balogh György klubtitkár.

A tisztségviselő észérvekkel igyekezett magyarázni az elégtelen félévi bizonyítványt. „Korábban a Duslo fakócsapataként működtünk. Mivel a vágsellyeiek kiestek a II. ligából, az összmunkának is befellegzett. Egyébként nem sok hasznunk származott a focifrigyből. Mivel nyáron sok volt a kérdőjel, három meghatározó játékosunk eligazolt tőlünk. Felhígult a foghíjas játékoskeret. A felkészülés sem volt a legideálisabb. Ennek ellenére jól kezdtünk, de a vereségsorozat hatására elillant futballistáink önbizalma. Edzőcserével is próbálkoztunk. Jozef Kováčtól a belušaiaktól elszenvedett vereség után elköszöntünk, helyébe Tomáš Bartošt szerződtettük. Csakhamar rájöttünk: az új trénernek sincs varázspálcája. A csúfos hazai vereségek – a galántaiaktól 1:5, a DAC B és Beluša ellen 1:4 – hatására drasztikusan csökkent a nézőszám. Korábban négyszázan buzdították a mieinket, a kudarcok idején csupán százan szomorkodtak, bosszankodtak a lelátón” – ecsetelte a csapat mélyrepülésének összetevőit a klubvezető.

Nyáron adminisztratív döntést követően kerülték el a kiesést, de mi lesz jövő év júniusában? „Tudatosítjuk, hogy ezúttal csupán a nagyívű javulás, a tavaszi nekibuzdulás lehet a bennmaradás kulcsa. Elpártolt drukkereinknek üzenjük: nem adjuk fel a harcot. A holt idényben erősítések után nézünk. Kemény téli felkészülést tervezünk. Polgármesterünk, szponzoraink továbbra is mellettünk állnak, ami a folytatást, a negyedi megújhodást illetően kedvező előjel” – bizakodott Balogh György.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?