Pozsonyba jön a Boriszov

<p>Nyon. A pozsonyi Slovan a BATE Boriszovval játszik a labdarúgó Bajnokok Ligája főtáblájára kerülésért, derült ki a tegnapi nyoni sorsoláson. A szlovák bajnok augusztus 20-án, hazai pályán kezdi a párharcot.</p>

ÖSSZEÁLLÍTÁS

A Slovan háza táján örülnek, mert a fehérorosz csapatot tartották a legelfogadhatóbb vetélytársnak.

„Akik eddig eljutottak, azok nagyon erős csapattal rendelkeznek. Veszélyes ellenfelet kaptunk, számunkra nagy kivívás a Boriszov elleni párharc – nyilatkozta František Straka, a Slovan cseh vezetőedzője. – Nem mi vagyunk az esélyesek, mi csak nyerhetünk. Az biztos, hogy mindent beleadunk, mert óriási bravúr lenne a bekerülni a BL csoportkörébe.”

„Elégedett vagyok a sorsolással, mert a fehérorosz együttes kívántam ellenfélnek. Bízom benne, hogy megküzdünk a BL-be jutásért, mert ott akarunk lenni a legrangosabb kupasorozatban. Eddig a selejtező során mindkétszer otthon kezdtünk, remélem, harmadszorra is sikeresek leszünk” – mondta Petr Kašpar, az égszínkékek alelnöke, s egyben sportigazgatója.

„Többször játszottunk már a BL-selejtező ebben a fázisában, így tudjuk, hogy itt már nincs gyenge ellenfél. Egyelőre keveset tudunk a Slovanról, de az már jelent valamit, hogy kiverte a Sherriff Tiraspolt” – szögezte le Alekszandr Jermekovics, a Debrecent búcsúztató Boriszov edzője.

A visszavágóra augusztus 26-án, kedden kerül sor.

Még egy érdekesség, az UEFA Bartosz Bereszynski jogosulatlan szerepeltetése miatt 3:0-val a Celtic javára írta jóvá a Legia Warszawa elleni, eredetileg 0:2-re végződő meccset. A skót bajnokcsapat így továbbjutott a BL rájátszáskörébe, 1:6 helyett 4:4-es összesítéssel, idegenben szerzett góllal. A Legia pedig átkerült az EL-selejtezőbe.(SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?