Pjongcsang 2018 - Hazaküldték a francia alpesisícsapat egyik tagját

Mathieu Faivre
Pjongcsang |

A francia alpesisícsapat vezetői fegyelmezetlenség miatt hazaküldték Mathieu Faivre-et a pjongcsangi téli olimpiáról.
 

A hivatalos indoklás szerint Faivre - aki a kétszeres olimpiai bajnok amerikai Mikaela Shiffrin párja - csak a saját eredményével törődött, csapattársai jó teljesítményének nem örült, ami nem egyeztethető össze a válogatott szellemiségével. 

Faivre a férfi óriás-műlesikásban vasárnap elért hetedik helye után úgy nyilatkozott, a csapattársak jó szereplése nem igazán érdekli, mert elsősorban csalódottságot érez amiatt, hogy nem sikerült jobb helyen zárnia. A sportoló utólag Facebookon kért bocsánatot szavaiért, melyeket szerinte félreértettek.
 

"Amikor a célba érkezésem után megkérdeztek a francia csapat teljesítményéről, azt mondtam, jelen pillanatban az az utolsó, ami érdekel, mert elsősorban a saját kudarcommal foglalkoztam. Nem akartam tiszteletlen lenni senkivel" - írta a 26 éves versenyző a közösségi médiában. Hozzátette, dél-francia révén gyakran forrófejű, ezért fogalmazott élesebben, mint azt szerette volna.

Az osztrák Marcel Hirscher sikerével zárult óriás-műlesiklásban a franciák közül Alexis Pinturault bronzérmet nyert, Thomas Fanara ötödik, Victor Muffat-Jeandet pedig hatodik lett. 

Faivre a tavalyi világbajnokságon az olimpiai programban idén debütáló csapatversenyben aranyérmes volt, s most is lett volna esélye bekerülni az esélyesek közé számító francia válogatottba.

Kapcsolódó cikkünk
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?