Pjongcsangi napló: "Tényleg szép!"

Művészkedésemből poháralátét lesz, amit haza is vihetek. 

A következő stand még ennél is jobb, egy hosszú boton pörgethetek egy tányérszerű, meglepően nehéz valamit, aminek a neve valahogyan úgy hangzik, "pho-na", de hiába kerestem rá, nem sikerült megtalálnom az interneten. Hagyományos koreai játék, kell hozzá némi egyensúlyérzék, elsőre messzire repül a tányér, de aztán ráérzek a ritmusra, és vásári mutatványosként parádézok fel s alá, az ebédre érkező kollégák nagy derültségére.

A koreaiak megértették, hogy ha szeretnék az olimpiára látogató újságírókkal megismertetni a kultúrájukat, akkor a lehető legközelebb kell vinni azt hozzájuk. Egy olimpia alatt nincs idő a városban sétálgatni és folklórünnepélyekre járni. Enni viszont azért csak szoktunk néha, ezért a médiafalu étkezdéje előtti hosszú folyosó néhány napra igazi kavalkáddá változott, ahol sok izgalmas dolgot ki lehet próbálni. 

Mialatt én a tányért pörgetem, kanadai kollégák egy hosszú botot próbálnak néhány méter távolságról bedobni egy magas és keskeny vázaszerű valamibe, egy kínai srác pedig a rongylabda és a tollaslabda keresztezéséből született dologgal dekázik bőszen.

Beszédbe elegyedünk a koreai lánnyal, aki beavatott a tányérpörgetés rejtelmeibe. Imádja a shorttracket, hamar témánál vagyunk. "Szóval magyar vagy, mint Liu Shaolin Sándor... - mondja elkomoruló arccal. - Ugye ő volt, az, aki..."

"Igen, aki elsodort két koreait a döntőben..." - szabadkozom. Látom, hogy valamilyen módon most engem is bűnrészesnek tart, ezért inkább elmesélem neki, mint mondott Sanyi a verseny után a mixzónában, amikor arról kérdezték, nem tart-e a koreai közönség haragjától: "Kedvelnek, mert szép vagyok."

Beszélgetőtársam szeme elkerekedik a döbbenettől és a lelkesedéstől:

"Te... te beszéltél vele, láttad őt közelről? Ó, te jó ég, tényleg szép! Nagyon csinos fiú! És ahogy mindig belekacsint a kamerába a futamok előtt... Odavagyunk érte! Imádjuk! Úristen, és te beszéltél vele!"

Látszik, hogy küzd saját magával, egyrészt meg tudna fojtani egy kanál vízben, mert én láttam a versenyt, amire ő nem kapott jegyet, másrészt nagyon lelkes is attól, hogy találkozott valakivel, aki találkozott a "nagyon csinos" Liu Shaolin Sándorral.

Mások is jönnek tányért pörgetni, úgyhogy a beszélgetést be kell fejeznünk. Búcsúzóul a koreai lány még kijelenti: "Természetesen a koreaiaknak fogok drukkolni a hátralévő versenyeken!" Mosolygok, nem gondoltam, hogy másképp lenne. Már majdnem a folyosó végén járok, amikor utánamkiabál:

"De Shaolinnak is fogok szorítani, nagyon! Mondd meg neki, hogy tényleg szép!"