Pjongcsangi napló: Begyalogolni a történelembe

Pjongcsang
Pjongcsang |

Nem bírok ülve maradni. Ilyenkor előny, hogy az ember alacsony, senki nem szól rá a felső sorokból.
 

Tombol a jégcsarnok, a hangulat elképesztő, sehol máshol nincs ilyen az olimpián, a shorttrack a koreaiak sportja.

Fogalmam sincs, mi történik a jégen. A számítógép képernyőjét bámulom. Ilyen volt régen teletexten meccset nézni. Az ember nézte a semmit, egyre emelkedett a pulzusa, aztán néha beugrott egy-egy gól.

Akkor már két olasz kolléga is ott áll mellettem. Úgy fest, ők még bénábbak, mint én, mert ha élő tévéadást nem is, én legalább a Biathlonworld minden igényt kielégítő, az aktuális állást és a lőtéren történteket is azonnal mutató közvetítését megtaláltam.

Zajlik a női tömegrajtos verseny, Kuzmina pedig vezet.

Egyáltalán nem vagyok meglepve. Már reggel azzal ébredtem, hogy olimpiai bajnok lesz, egész héten annyira gyors volt, annyira erős, hogy mondtam is egy jó barátnak: Kuzmina ugyan elrajtol majd a tömeggel, de aztán egy különversenyt fog menni.

Jó lenne látni, ahogy begyalogol a biatlontörténelembe, de egyszerre két helyen továbbra sem tudok lenni, és Liu Shaolin Sándor is éppen a történelembe gyaloglásra készül.

"Feljátsszam neked az utolsó lövészetet meg a befutót?" - kérdezi cseten egy cseh barátnőm, aki Prágában nézi a versenyt, és tudósít is:

"Úgy fut, mint az ördög, úgy lő, mint az isten!"

Nézzük a képernyőn ugráló neveket, zöld és piros nyilacskákat, fekete és fehér köröcskéket, az olaszok is izgatottak, mert Wierer és Vitozzi éremért megy.

Kuzmina már az utolsó lövésnél van, pont akkor akad meg egy pillanatra a net, egyszerre ugrik be négy fehér kör, már csak egy fekete, de szép lenne az a húszból húsz, Nasztya is biztos erre gondol, az a fránya utolsó lövés elszáll, de nyerni fog, nyerni fog, Anastasia Kuzmina harmadszor is olimpiai bajnok lesz!

Már jön is a kisvideó Csehországból, ahogy Kuzmina zászlóval a kezében, ragyogva beér a célba. Ez a hatodik olimpiai érme, a harmadik aranya, sorozatban harmadik olimpiáján is aranyérmes lett. Ugrálok a lelátón, egy teljesen más helyszínen, és igyekszem nem gondolni arra, hogy ezt nem láthattam élőben.

"Ez egy kemény olimpia" - mondja együttérzően az olasz kolléga. Évek óta követi Arianna Fontana pályafutását, gyakorlatilag miatta lett sportújságíró, de nem volt ott a jégcsarnokban, amikor a rövidpályás gyorskorcsolyázás olasz nagyasszonya élete negyedik olimpiáján végre aranyérmes lett, mert éppen fent kellett lennie a biatlonpályán.

Sok idő nincs ilyesmin agyalni, mert jön Liu Shaolin Sanyi elődöntője, aztán a döntő, mi lesz még itt, pár lépés csak a mennyország...

A katarzis végül elmarad, de Sanyiéknak lesz még dobásuk. Ilyen ez a hely, futószalagon kínálja a lehetőségeket a történelem átírására. Ezért hívják olimpiának.

Kapcsolódó cikkünk
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?