Pintér Attila hazatért

Budapest. Leváltották a Ferencváros labdarúgócsapatának vezetőit, Garami József mesteredzőt és szakmai stábját. Az új sportigazgató Tepszics Ignác (a vezérigazgató Szeiler József helyett), a klub korábbi játékosa, az edző szintén egy volt fradista, Pintér Attila lett.

Már kétszer teljesült Pintér Attila álma. Apró futballistaként a Ferencváros játékosa szeretett volna lenni: 18 évesen szerződtette a klub. Miután edzőségre adta a fejét, a Fradi kispadjáról álmodott: az idén karácsonyra, az élettől, de sokkal inkább Furulyás János elnöktől megkapta ezt is. Január elsejétől három és fél éven át a 37 éves Pintér Attila a Ferencváros szakvezetője – sorrenben a 37. vezetőedzője.

Hol, hogyan, mikor vetődött fel először, hogy a Ferencváros edzője lehet?

Napra pontosan nem emlékszem, de azt tudom, a múlt hét végén telefonon érdeklődött az elnök úr. A telefonhívás után felgyorsultak az események, és személyesen is találkoztam az elnök úrral. Most boldog vagyok, hiszen hazatértem. Egykor ebben a csapatban mutatkoztam be az első osztályban, és pályafutásom legszebb pillanatait is az Üllői úton töltöttem. Tudom, hatalmas kihívás előtt állok, ráadásul olyan, általam nagyra tartott szakembert váltok, mint Garami József. Szeretnék hasonló sikereket elérni, s remélem, egyszer majd én is elmondhatom magamról, hogy négyszázkilencvennyolcszor ültem a kispadon az élvonalban. Igazán akkor lennék elégedett, ha a négyszázkilencvennyolcadik is a Fradién érne.

Nem lekicsinyelve eddigi együtteseit, a Celldömölköt, a Pápát, de még a Matáv Sopront sem lehet egy lapon említeni a Ferencvárossal.

Természetesen ismerem a futballistákat. Szükség van az egyéniségekre, a kreatív labdarúgókra, ám mindenkinek meg kell értenie, akkor lehetünk eredményesek, ha nem tizenegy játékos játszik, hanem egységes csapat futballozik.

Ismert önről, naprakész az európai labdarúgásból, ha csak teheti, átveszi, alkalmazza az újdonságokat. Milyen változás várható a Fradi játékrendszerében?

Azt vallom, lakva ismeri meg az ember a másikat, s ennek megfelelően alakul ki a taktika. Addig is minden játékos bizonyíthat.

Milyen szempontok alapján választotta ki segítőit?

Farkas Józseffel együtt dolgoztam Sopronban. Keller Józsefet játékoskora óta ismerem, és vallom, hogy Józsa Miklós kapusedzővel kiegészülve olyan fiatal, ambiciózus csapatot alkotunk, amely képes tüzet csiholni az öltözőben és a pályán.

A tűz magában kevés, az Üllői úton nemcsak melegedni szoktak a szurkolók, hanem szeretnének örülni a győzelmeknek.

Olyan csapatot szeretnék, amelyik mindig mindenhol a maximumot nyújtja, és ezzel hozza tűzbe a közönséget. Nem szabad elfelejteni, senkik vagyunk a szurkolóink nélkül, de a szurkolók is nélkülünk. Mindent meg kell tenni egymásért.

Garami: minden vágyunk nem teljesülhet...

Budapest. Garami József edzőt nem érte váratlanul a váltás. Azt mondta, tudomásul veszi, hogy új tulajdonos érkezett az Üllői útra, új elképzelésekkel, és ő úgy gondolja, mindenkinek joga van megválogatni, kivel kíván dolgozni. „Kétségtelen, az eredmények jók voltak, több ponttal megelőztük vetélytársainkat, s a hat pont levonása ellenére is bajnokesélyes a csapat. Gondoltam, kitöltöm a szerződésemet, végigcsinálom a bajnoki évet, ám nem sikerült. Minden vágyunk nem teljesülhet...”(NS)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?